Hirdetés

Bergengócia egyik baloldali internetes portálján kiemelt hírként jelent meg – amit néhány órán belül szinte valamennyi ellenzéki médium átvett –, hogy egy, az országban jelentős példányszámban hozzáférhető, népes közösségi rendezvényeken nyilvánosan idézett, sőt iskolai tananyagként is használt könyv egyik szereplőjétől szélsőséges, botrányos, öncsonkításra, veszekedésre, tettlegességre buzdító szövegek olvashatók. Az éber újságíró gyűjtéséből és kommentárjaiból néhány:

„Ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el!”

„Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával.” Szélsőséges, kirekesztő, a társadalmi békét megbontó szavak ezek. Hittanórák végén talán már a fegyvereket is osztják?

„Aki nincs velem, az ellenem van.” – Ugye, ismerős? Ez Rákosi diktatúrájának védjegye.

Korábban írtuk

„Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” – Populizmus! Ismerjük már a keresztény kurzus nagyotmondásait. De azért három nap alatt fölépíteni egy templomot? Közbeszerzés nélkül, megfelelő minőségű anyag és kellő alapozás nélkül? Na, olyan is lesz az.

Ez pedig itt, micsoda agresszió: „Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta.” Ez a minta? Erre tanítják, erre ösztönzik a híveket? Aki nem tetszik nekik, azt ostorral kergetik ki a templomból, a parlamentből, a kormányablakból?

Vajon elhatárolódik-e mindettől a kormányzat és az egyház?, kérdezik egy emberként a balliberálisok. „Kiveszik-e az iskolai oktatásból ezt a veszélyes irományt?”

Néhány katolikus meg is rettent: az ellenzéki sajtó nagy úr, azzal nem szabad ujjat húzni. Talán legokosabb volna elhatárolódni ettől a Jézustól. Nyugat-Európában már meg is kezdték.