Topliga

A XIV. század elején, a nagy téli átigazolási szezonban az tartja izgalomban a kontinens lakóit, vajon melyik országot választja a neves és méltán népszerű építőművész, Christianus Ronaldus. A jelentősebb királyi udvarok nem haboznak mélyen az erszényükbe nyúlni, mert Ronaldus mester fáradozásait csak a legkiválóbb, leggazdagabb, legeurópaibb uralkodóházak képesek megfizetni.

Az ő jelenléte önmagában garancia a munkaadó minőségére. Nem véletlenül kacagta ki Christianus a francia királyt, amikor IV. Szép Fülöp el akarta csábítani a fontainebleau-i csapathoz. („Lehet, hogy szép vagy, de okos nem!”, írta neki a Face­bookon.)

A pápák régebben az átigazolási piac meghatározó alakjai voltak, ám amióta Rómából Avignonba tették át széküket, már nem olyan vonzóak az igazán nagy karriert dédelgetőknek. Az angolok éppen a skótokkal gyűrik egymást, most éppen nincsenek abban a helyzetben, hogy magukhoz édesgessék a legkeresettebb játékost, különben sem szívesen tárgyalnak velük azóta a menedzserek, hogy ötszáz velszi bárdot lemészároltattak, mert nem tetszett nekik a dal. Svájc szegényes kis hegyi kantonjait jelenleg az a gond gyötri, hogy összetákoljanak valami egységes államocskát, a németek meg azt se bírják számon tartani, egyáltalán hány klubjuk van.

Senkit nem ért hát váratlanul a hír, hogy a magyar király visszautasíthatatlan ajánlatot tett Ronaldusnak. Aligha kerülhetne méltóbb helyre a külsőségekre sokat adó mester, mint Visegrádra, ahová a felvidéki bányákból dől az arany, és mindenki boldogan ír alá olyan szerződést, amiért forintban fizetnek. Igaz, a dicső életút után talán már kissé megkopott a maestro tudása, de reklámértéke továbbra is vitathatatlan, amit jelenleg csak egyetlen királyi udvar képes megfizetni, a magyar. Ma az jelenti igazán a rangot, megbecsültséget, ha valaki Budáról kap ajánlatot. Hej, hányan irigykednek ezért a magyarokra! Egy svéd, portugál vagy szicíliai számára ez az álomkarrier.