A színházigazgató ismertette a következő évad programját.

– Az ember tragédiájával kezdünk. Ne feledjük, hogy figyelnünk kell a világban lezajló folyamatokra, különös tekintettel a mindig mércének tekintett nyugati színjátszás szabályaira. Ezért az előadásainkban minden szereplőnek autentikusnak kell lennie – mondta.

Hirdetés

– Itt van a főhősünk, Ádám – folytatta. – Ő egy bibliai fikció, tehát az aktuálisan haladó iránymutatás szerint nem is létezett. Marad az evolúció, akkor viszont a darab logikájából következően az első ember voltaképpen majom volt, tehát majomnak is kell játszania. Egyeztetünk az állatkerttel, mihelyst eldöntöttük, csimpánz vagy gorilla legyen-e. Nézzük Lucifert. Fentiekből következően csak maga a sátán alakíthatja. Ki lehetne rá alkalmas, találunk-e Magyarországon valakit, aki hazudik reggel, délben meg este? Olyat, aki tagadja a legszentebb értékeket, gáncsolja az építő kezdeményezéseket, manipulálja az embereket; aki önhitt, uralkodni vágyik, semmibe veszi az erkölcsöt?

– Én tudnék rá egy figurát – jelentkezett a dramaturg. – Igaz, hogy nem profi színész, de szeret szerepelni, bár elég nagy ripacs.

– Én is ismerek ilyeneket – legyintett az igazgató. – Esetleg próbameghallgatás után kiválaszthatjuk közülük a legmegfelelőbb Lucifert. Menjünk tovább. Az Úr. Madách csak így nevezi. Allah? Jahve? A nagy Manitu? Kényes kérdés. És milyen nyelven beszélhet az Úr? A szövegkönyv szerint magyarul. De vajon megkockáztathatjuk-e egy magyarul beszélő Istennel, hogy a liberálisok kirekesztőnek, bő gatyás, pántlikás suméroknak nevezzenek minket? A múltkor is mit kaptunk azért, mert a március 15-i műsorban azt szavaltuk, hogy a „magyarok istenére”… Aztán az egyiptomi színbe honnan kerítünk annyi egyiptomit? Michelangelót logikusan csak önmaga játszhatja, esetleg Leonardo. Kepler Prágában cseh vagy német? És honnan szerezzek inuitokat, pláne fókát, amiből olyan kevés van? Inkább mutassuk be a Hófehérke és a hét törpét!

– Hú, az gáz! Honnan szerzünk hét valódi törpét?

Korábban írtuk