Új terminológia

Kivételesen, a rovat jellegétől eltérően, ezúttal minden irónia nélkül írom az alábbiakat.

A magyar történelem tanításában, a szemléletben örvendetes változások történnek, még a „hivatalos” irányzat is kénytelen legalább az alternatívák felmutatását megengedni.

Az elmúlt századok nemzetellenes retorikája után egyre inkább teret nyer a „merjünk nagyok lenni” elve. Felvállaljuk ősi örökségünket és a kontinuitást ezeréves államiságunkkal, valamint sokkal régebbi, a mondák és mítoszok világába vezető históriánkkal. A szavak, a kifejezések alapvetően határozzák meg gondolkodásunkat, viszonyunkat egy témához, ezért két kérdésben szerintem változtatni kellene a terminológián.

A honfoglalástól 955-ig terjedő időszakot a „kalandozások korának” nevezzük, ami magában foglal közel ötven hadjáratot Európa szinte minden szegletébe. A „kalandozás” kifejezetten rossz ízű, negatív képzettársítást keltő szó. Ha egy nemzet ennyi – döntő többségében sikeres – akciót indít, az sokkal több holmi céltalan bóklászásnál. Ráadásul rabló garázdálkodásnak beállítani alapvetően téves elképzelés, hiszen aki zsákmányt akar, az elég, ha a szomszédból, a közelből szerez, nem lovagol el ezer kilométerekre. Ennek a fantasztikus katonai teljesítménynek a lesajnálásával, megbélyegzésével saját őseinket és Nagy Sándorhoz vagy Napóleonhoz mérhető hadvezéreinket alázzuk meg. A korszakot inkább nevezhetnénk a hadjáratok vagy közjogibb megközelítéssel a fejedelemség korának, amit az államalapítás után Szent Istvánnal a királyság kora követne.

A másik az Árpád-ház elnevezés. Nemzeti királyaink magukat sosem nevezték így, a kifejezés jóval a dinasztia kihalása után született, teljesen önkényesen, mert akár az Álmos- vagy István-ház autentikusabb lett volna. De nem is kell új nevet kitalálni, hiszen tudjuk, hogy az „Árpád-ház” magát Turul nemzetségnek hívta, így hitelesebb és indokoltabb volna a Turul-házi vagy Turul-nembeli királyok, illetve az Árpád-kor helyett a Turul-kor használata.