A szocialisták továbbra is felfelé próbálnak lépdelni az ellenkező irányba tartó mozgólépcsőn. Ami egyrészt fárasztó, másrészt kevés sikerrel kecsegtet, harmadrészt pedig a kívülállók szemszögéből rendkívül hülyén néz ki. Mert hiába beszélnek az MSZP-sek megújulásról és lesz elnök a relatíve ifj ú Mesterházy, aki mellé bekerül az új elnökségbe egy-két húszas, harmincas éveiben járó fiatal is, ha eközben az állampárt központi bizottságától örökölt politikusok továbbra is megkerülhetetlen tényezők lesznek a pártban. Vagyis az MSZP-ben érzik, tudják, hogy az elkoptatott harcosokkal nem lehet még egyszer csatába indulni, ám nincs kellő bátorságuk a régi arcok háttérbe tolására.

Szintén a tanácstalanság jele, hogy a 2002 után annyiszor kigúnyolt polgári körök ma már követendő példát jelentenek. Képzeljük magunk elé az egyszeri szocialista szavazót, amint az új irányt hallja: nem szégyen az ellenféltől tanulni, úgyhogy miként Orbán Viktor tette, alakítsunk mi is köröket! Vajon a szimpatizánsok hány százaléka érez majd heves késztetést Orbán utánzására?

A szocialisták sorsa persze az ország szempontjából pillanatnyilag kevésbé érdekes. Ebben a két évben viszont, amennyi időre az új vezetés mandátuma szól, eldőlhet, hogy az MSZP a Fidesz váltópártja lesz, vagy csak az egyik kis ellenzéki párt.

Hogy utóbbi esetben ki léphet a helyükre, melyik erő lehet a Fidesz első számú kihívója, az egyelőre szintén kérdéses. Az LMP elvben alkalmas lehet arra, hogy a fiatal balliberális érzelmű szavazókat megszólítsa, ám addig még hosszú utat kell megtennie. A Lehet Más a Politikának ugyanis egyelőre nincsenek igazi arcai: amennyiben megkérdeznénk véletlenszerűen ezer szavazót, hogy mondjanak öt LMP-s politikust, talán a százas nagyságrendet sem érné el a gond nélkül válaszolók száma. Ha pedig programjukból kéne a legfontosabb elemeket felsorolni, vélhetően még rosszabb eredmény születne.

A jelek szerint a Jobbik is megtorpant a fejlődésben: miközben az elmúlt két évben folyamatosan növelni tudta támogatottságát, a választások óta nincs egyértelmű növekedés. Ez nem kis részben annak köszönhető, hogy az új többség több olyan célt is megvalósított már, ami a jobbikosoknak is fontos. Másrészt pedig a korábbiaknál némileg visszafogottabb hangvételű parlamenti pártként már nehezebb bekerülni a hírekbe, mint az utcán kiabálva. Nem véletlen, hogy Vona Gáborék megalakították harmadik gárdájukat is, ami legalább néhány napig hírértékkel bírt a hazai sajtóban.

A Fidesz örülhet. Nem csupán kétharmados többséggel kormányozhat, de széttagolt, útkereső ellenzékkel is áll szemben. A sorsuk a saját kezükben van: ha jó döntéseket hoznak, eközben pedig minimálisra tudják csökkenteni a hibák számát, politikai ellenfeleiket is a mélyben tarthatják. Az ország érdeke is az, hogy éljenek a páratlan eséllyel.