Váltás

Az asszony húsz éve főzte az ebédeket; eleinte csak a férjének, aztán a gyerekeinek is. Mindennap, változatosan, finoman, megbízhatóan. Valamennyien szerették, megköszönték, bár egyre természetesebbnek vették a meleg ételt az asztalon. Ez lett a világ rendje; idővel elvárássá vált, mint az, hogy süt a nap, vagy hogy a Fradi nyeri a bajnokságot.

Történt egyszer, hogy bő hétezer, szinte tökéletesen elkészített fogás után a máskor oly zsenge és ízletes tökfőzelék botrányosra sikerült. El volt sózva, a rántás csomós, a feltét nyers.

A család nem hitt a szemének, nem hitt az ízlelőbimbóinak; előbb csak értetlenkedve, majd elkomorodva, végül dühösen lökdösték odébb a tányérokat, dobták el a kanalat.

– Ez ehetetlen! Gyalázat, merénylet ellenünk, akik eddig lojálisan, szakácsnői szerepedet elfogadva ettük, amit elénk tettél. De ennek vége! – kiáltotta a férj, és a tökfőzeléket beleöntötte a lefolyóba.

Az asszony próbált magyarázkodni; nem lehet mindig minden tökéletes, bárki hibázhat, és hát vegyük figyelembe, ki mit tett eddig, de a felbőszült elégedetlenekkel nem lehetett bírni. Vért kívántak; az anya tehát önkritikát gyakorolt és lemondott a főzésről. Ezt mindannyian megéljenezték.

Másnap ott ültek pontosan fél egykor a terített asztalnál, de nem volt mit enni. Egymásra néztek, az apa felállt.

– Majd én főzök – mondta, és hozzálátott.

A nagy sokára felszolgált hideg, ízetlen, ragacsos valamit undorodva tolták el maguktól. Hasonlóan jártak, amikor a nagylány, majd a fiúk próbálkoztak. Később ételfutártól rendeltek, de sem az őszibarackos rizsfelfújt, sem a töki pompos nem állt rendelkezésre.

Éhesen, szégyenkezve könyörögtek az asszonynak, hogy a családból erre egyedül alkalmasként vegye vissza a főzés jogát. Az asszony kicsit zsörtölődött, de mivel szerette a családját, hát kötélnek állt.

– Na, ezt az egészet megspórolhattátok volna – korholta őket –, ha elnézitek az egy szem hibámat, és eszetekbe jut, hányszor oldottam már meg az ebéd dolgát…