Hirdetés

Az ukrán politikusok végigvették a leg­égetőbb kérdéseket, és gyorsan eljutottak a magyar ügyig. Mi legyen a Kárpáton túli területekre tévedt és ott örökösen viszályt szító 150 ezernyi magyarral, akik feldúlják Ukrajna békéjét, veszélyeztetik területi integritását, és rövidesen asszimilálják a 40 milliós szláv lakosságot?

– Nekem már a hócipőm tele van ezzel – nyafogta egyikük. – Miért nem lehet felfogni, hogy ez ősi ukrán föld, ahogy a költő is írja: „Itt küzdtenek honért a hős Vlagyimir hadai…”

– Nem, Szerhij, ilyet nem írt – csitította egy józan hang.

– Naná, mert minden iskolás gyerek tudja, hogy ez ősi szovjet föld…

– Bő negyven évig.

– Jó, de semmi esetre sem magyar, mert előtte már ősi csehszlovák föld volt, majdnem húsz éven keresztül.

– Jól beszél! – kiáltottak közbe a nacio­nalisták. – Akkor kezdődött a baj, amikor az a némber Zrínyi Ilona kiverte Mukacsevóról az őshonos kozákokat. Csak aztán ellopták a történelmünket. Valójában mindenki ukrán. Ott van például a Demokrata publicistája, az Uzshorodi.

– Annak minden felmenője magyar…

– De jól tudod! Te is nekik dolgozol?

– Kérem, térjünk a tárgyra!

– Annál vagyunk! Csak van valami közünk ehhez a Kárpáton túli tartományhoz!

– Persze, gyere, megmutatom – szólt a józan hang. Az ablakhoz léptek. – Tessék! Látod ott a tízzel araszoló kocsikat, a kátyúkban eltűnő teherautókat és szekereket? Na, ezeket az utakat mi tettük ilyenné. Vacak lett, de legalább a miénk. Erről a románok is tudnának mesélni.

– Akkor szerinted mi legyen? – szegezték neki indulatosan a többiek. A józan hang vállat vont.

– Szerintem megérné a 40 milliós Ukrajnának, ha a tenyerén hordozná a 150 ezres magyar kisebbségét, és ezért cserébe jóban lenne egy tízmilliós EU-országgal.

– Erre mi képtelenek vagyunk – zúgták. – Nekünk ez a lételemünk. Megszűnne az egész ország, veszélybe kerülne az identitásunk, ha nem csesztethetnénk őket.