Zöldség

Figyelj, kisfiam, most nyugat-európás mesét mondok neked. Nem olyan kedves és logikus mesék ezek, mint a törpések, a boszorkányosak vagy a sárkányosak, de sok tanulság van bennük. Játszódjon a történet valamikor a huszonegyedik század első felében. Mondjuk két humorista elhatározza, hogy belép a zöldek pártjába, és kitalál valami teljesen buta, abszurd dolgot, vajon mit szólnak hozzá a többiek.

„Ha már zöld a pártunk neve”, vetették fel egy gyűlésen, „fesse mindenki zöldre a fejét.”

Nagy meghökkenésre és ellenkezésre készültek, de csak pár bátortalan megjegyzés született, amit gyorsan lehurrogtak azzal, hogy nem szabad a szabadság és a kreativitás útjába állni, és nem igazi környezetvédő az, akinek nem zöld a feje. A párt vezetése megfontolta a javaslatot, úgy vélte, méltányos és illeszkedik a programhoz, ezért előbb engedélyezték, majd mi­után csak kevesen éltek a lehetőséggel, kötelezővé is tették. Rövidesen egész szubkultúra szövődött az akció köré, bizonyos helyeken sikké, sőt elvárássá lett a zöld fej. Sokan ugyan viccesnek, esetleg taszítónak tartották, ám az ilyen hangokat egyre határozottabban hallgattatták el. Mivel a zöld fej messziről is látszott, nyilvánvalóan tanúskodott az illető nézeteiről, identitásáról, amely a kirekesztettség és megbélyegzés veszélyét hordozta, ezért a parlament törvényt alkotott a festett fejnek a festetlennel való egyenjogúságáról. Ez azonban a progresszívokat igen bőszítette, hiszen míg a zöld fej állásfoglalás, akarati döntés, egy szuverén önazonosság demonstrálása, addig a hagyományos fej tőlünk független adottság. Így aztán a zöld fej lett normává az EU-ban, sőt a világon is. Mivel a Föld megmentése a zöld fejeken múlik, akié másmilyen, az az emberiség ellensége.

Ekkor a két humorista leleplezte, hogy csak tréfából találták ki az egészet. Válaszul szélsőséges elhajlóknak bélyegezték és kizárták őket, amiért nem azonosulnak a párt programjának sarokkövével.

Szép álmokat, kicsim!