A lap szerint a szövetségi ügyészség elutasította Eva Kaili ügyvédeinek kérését, miszerint a volt képviselőt lássák el elektromos nyomkövetővel, majd engedjék szabadon.

Hirdetés

„A szövetségi ügyészség úgy véli, hogy fennáll a szökés, a harmadik féllel való összejátszás és a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata” – nyilatkozta a sajtónak Eva Kaili egyik ügyvédje, André Riszopulosz. A döntés értelmében Eva Kailinak még legalább egy hónapot vizsgálati fogságban kell töltenie, jogi képviselőinek 24 órájuk van, hogy fellebbezzenek a döntés ellen.

Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Lakásában nagy mennyiségű készpénzt találtak a hatóságok.

Csütörtökön ügyvédei közölték, hogy a volt képviselő továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat. Azzal vádolták a belga igazságszolgáltatást, hogy Eva Kailit „nehéz körülmények” között tartják fogva: a múlt héten több mint 16 órát kellett magánzárkában töltenie, 23 hónapos gyermekét eddigi hathetes fogvatartása alatt csupán kétszer láthatta.

Eva Kaili élettársát, Francesco Giorgit ugyancsak decemberben vették őrizetbe. Az olasz férfi, aki egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott korábban, őrizetbe vétele után nem sokkal vallomásában beismerte: tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

Korábban írtuk