Súlyos zavargások voltak szilveszter éjjel Németországban. Több francia városban is voltak zavargások, csaknem 700 autót gyújtottak fel és közel félezer embert vettek őrizetbe Franciaországban. Mi a fő oka annak, hogy szinte évről évre hasonló esetek történnek Nyugat-Európában?

Hirdetés

– A migrációs háttérrel rendelkező személyek szilveszterkor nemcsak az említett országok főleg nagyvárosaiban, hanem Ausztriában és Európa-szerte is újabb erőszakhullámmal „ünnepelték„ az újévet. Petárdás zavargások, utcai csaták, célzott támadások a segélyszolgálatok ellen, valamint nemi erőszak és tömegverekedések. ez az eredménye a multikulturális szilveszternek.

Az ok elsősorban a mag-Európa és Brüsszel gyengekezű, valamint a rend és biztonság fenntartása szempontjából impotens vezetőinek hozzáállásában keresendő. Például 2017. március 2-án Emmanuel Marcon ismertette vallási programját első elnöki mandátumának elnyerése esetére, és abban megígérte, hogy az adminisztratív akadályok leküzdésével megkönnyítik a mecsetek építését Franciaországban. Egyfajta tragikusan gyors válaszként az év március 30-án Waldwisse-ben, Kelet-Franciaországban vandál módon megrongáltak egy zsidó temetőt, igen elszomorító módon sem a médiumok, sem a politikai vezetők nem reagáltak. Természetesen Emmanuel Macron sem.

Ugyanakkor beigazolódtak a konzervatív Gatestone Institute elemzésének megállapításai, amelyek szerint Franciaország 2022-re a több, mint tízezer radikális muzulmán elleni harcot el fogja veszíteni, a bevándorlók beáramlása nem fog megállni, és Macron nyilvánvalóan nem szándékozik majd tenni ez ellen semmit. A muszlimok egyre inkább szegregálódnak a francia társadalomban, az egyre jobban kiterjedő iszlamista miniállamaikban.

Korábban írtuk

Németország megint a baloldali kormány egyik miniszterének alkalmatlanságán nevet, ugyanis a védelmi miniszternő szilveszteri videójával tette nevetségessé magát. Hogyan értékelhető a baloldali vezetők hozzáállása?

– Christine Lambrecht német védelmi minisztert már korábban is számtalan kritika érte, de legutóbbi megszólalása annak a példás bizonyítéka, hogy egyébként a hozzá hasonló baloldali-zöld-liberális politikusokhoz idomulva szereti elfelejteni a mai német valóságot, és ahogy Thomas Mann kiváló novellájának a Mario és a varázslónak a főhőse, Cipolla egy illuzórikus, hamis képet ábrázol helyette.

A valóság az, hogy az erőszak valódi eszkalációjára került sor számos német városban, különösen az ország nyugati részén. Utcai csaták zajlottak a rendőrséggel és más segélyszolgálatokkal Németország-szerte, „főleg fiatal férfiak” részvételével szilveszterkor. Csak Berlinben 3943 rendőri és tűzoltóság általi intézkedést hajtottak végre.

A közösségi médiában számos videó mutatja, ahogy Berlinben és más városokban a migránsok barikádokat emelnek, házakat, járműveket és embereket támadnak meg petárdákkal, majd megtámadják a kiérkező segélyszolgálatokat.

Az erőszak eszkalációjára való tekintettel a tapasztalt segélyszolgálatok is „döbbenten„ állnak az események előtt, a rendőrség „az elmúlt évek legintenzívebb szilveszteréről” beszél. A szintén szociáldemokrata Nancy Faeser legalább őszinte volt, amikor a sajtó szerint a zavargások miatt „megdöbbent és dühös”.

A teljes interjút IDE kattintva olvashatja el.