Hirdetés

A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov által 1724 brit felnőtt bevonásával elvégzett felmérés kimutatta, hogy az alig több mint egy hónapja hivatalban lévő Truss támogatottságának nettó egyenlege – az elégedettek és az elégedetlenek százalékos arányának különbsége – mínusz 70.

A YouGov részletes adatsora szerint ugyanis tíz válaszadó közül átlagosan mindössze egy mondta azt, hogy jó véleménnyel van a jelenlegi miniszterelnökről, a résztvevők 80 százaléka ugyanakkor kedvezőtlenül – ezen belül 62 százalék nagyon kedvezőtlenül – ítéli meg Liz Truss tevékenységét.

A cég hangsúlyozza, hogy Truss nettó támogatottsági egyenlege egy hét alatt 14 ponttal zuhant.

Korábban írtuk

Liz Truss és a Konzervatív Párt támogatottságának meredek hanyatlását mindenekelőtt az elmúlt hetek példátlan – a font évtizedek óta nem tapasztalt gyengülésével járó – adópolitikai és piaci zűrzavara okozta.

Az előző pénzügyminiszter, a pénteken menesztett Kwasi Kwarteng szeptember 28-án átfogó adócsökkentési csomagtervet jelentett be, ezt azonban hatalmas – soron kívüli jegybanki intervenciót is igénylő – piaci felfordulás követte, mivel a piaci szereplők nem látták biztosítottnak a 45 milliárd font értékű program finanszírozhatóságát.

Kwarteng utódja, Jeremy Hunt a héten – a modern brit politikatörténetben szinte példátlan szakpolitikai korrekcióval – csaknem az összes adócsökkentési intézkedést visszavonta.

A kormánypárt frakciójából származó, egybehangzó, folyamatos és nem cáfolt brit médiaértesülések szerint az alsóházi tory pártcsoport a kormány piaci és politikai hitelességét alapjaiban megrendítő adópolitikai fiaskó nyomán már aktívan foglalkozik a vezetőváltás gondolatával.

A YouGov kedden ismertetett friss felmérésének adatai szerint ezzel most már a miniszterelnök által vezetett kormányzó Konzervatív Párt szavazóinak, sőt a párt tagjainak többsége is egyetértene.

Liz Truss támogatottsága a konzervatív választók körben mindössze 20 százalékos, a róla kedvezőtlenül nyilatkozó tory szavazók aránya 71 százalék, vagyis Liz Truss támogatottságának egyenlege a kormánypárt híveinek körében mínusz 51.

A YouGov adatai szerint Truss támogatottsági egyenlege a konzervatív szavazótáboron belül egy hét alatt 26 ponttal – vagyis az országosan mért visszaesés csaknem kétszeresével – zuhant.

A cég elvégzett egy külön felmérést a Konzervatív Párt hozzávetőleg 170 ezres tagsága körében is, és ebből kiderült, hogy a kormánypárt tagjainak többsége szerint Liz Trussnak le kellene mondania tisztségéről.

Az 530 párttag bevonásával végzett reprezentatív vizsgálat adatai szerint a Konzervatív Párt tagságának alig 15 százaléka elégedett, 83 százaléka elégedetlen Truss pártvezetői tevékenységével.

Arra a kérdésre, hogy Liz Trussnak távoznia kellene-e a párt éléről – ez miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelentené -, a válaszadók 55 százaléka igennel felelt, és csak 38 százalék mondta azt, hogy Truss maradását szeretné.

Az előző miniszterelnök, Boris Johnson távozása utáni vezetőválasztási versengés utolsó fordulójában – amelyben a párttagság választotta meg az új vezetőt a nyári frakciószavazások után állva maradt két jelölt, Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Truss közül – Liz Truss győzött 57,4 százalékos szavazataránnyal, Sunakra a párttagok 42,6 százaléka szavazott.

A YouGov a kedden ismertetett felmérésben feltette azt a kérdést is, hogy a Konzervatív Párt tagjai újabb választás esetén most hogy voksolnának. A válaszokból kiderült, hogy 55 százalék most már Sunakra szavazna, Trussra alig 25 százalék adná voksát.

A Konzervatív Párt egészének megítélése is igen kedvezőtlen: a YouGov kedden ismertetett adatai szerint az országos felmérés résztvevőinek mindössze 18 százaléka mondott jó véleményt a kormánypártról, 71 százalék ugyanakkor elégedetlen a konzervatívokkal, vagyis a párt nettó támogatottsági egyenlege mínusz 53, kilenc ponttal rosszabb az egy héttel korábbinál.

A YouGov felmérése szerint a britek 60 százaléka arra számít, hogy a következő parlamenti választást a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt nyeri, a konzervatívok választási győzelmét mindössze 18 százalék valószínűsíti.