A magát Abdesalem Al Guilaninak nevező, 45 éves férfi tizenkét éve tartózkodik Európában.

Hirdetés

Az olasz hatóságok által közölt információk szerint a férfi egy ideig Olaszországban élt, majd Svédországba ment, de ottani tartózkodása közben többször visszatért Olaszországba. Később Belgiumba költözött.

2016-ban a terrorellenes nyomozóigazgatóság Bolognában azonosította őt, és radikális nézetei miatt megfigyelés alá helyezte az olasz titkosszolgálat is, miután a férfi nyilvánosságra hozta, hogy csatlakozni akar a dzsihádhoz, az iszlamista terrorszervezetek harcához.

A férfi hétfő este lőtt agyon két svéd futballszurkolót, akik a svéd-belga EB-selejtezőre érkeztek Brüsszelbe. A merénylő a taxiból kiszálló szurkolók nyomába eredt, követte őket egy épületbe, és ott nyitott rájuk tüzet. Abdesalem Al Guilani a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol, és saját magát az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tagjának nevezte. A belga szövetségi ügyészség kedden közölte, hogy a biztonsági erők megölték a 45 éves tunéziai támadót egy kávéházi rajtaütésben.

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter keddi parlamenti beszámolója szerint Lampedusán január 1-je és október 6-a között több mint 94 ezer illegális migráns kötött ki, ami 70 százaléka a tavaly ugyanezen időszakban érkező migránsok számának. A hatezer lakosú Lampedusára június és október között naponta több mint ezerkétszázan érkeztek átlagban, a legtöbben, 6344 ember, szeptember 13-án.

Korábban írtuk