Fotó: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan
A palesztinokat támogató tüntetés Torinóban 2023. október 14-én.
Hirdetés

Kifejtette: Európában palesztin zászlókat lobogtató, migrációs hátterű személyek, akik Izrael esküdt ellenségei, a brutális erőszak mellett tüntetnek, és Nyugat-Európában a demokráciára és a szólásszabadságra hivatkozva nem lépnek fel a megmozdulások ellen.

A politológus egyetértett azzal, hogy bevándorló hátterű antiszemitizmus találkozik a nyugat-európai szélsőbaloldal antiszemitizmusával. Ugyanakkor a terrorcselekmények utáni néhány napban még az európai szélsőbaloldali szervezetek is „megszeppentek”. Most taktikai okokból kicsit csendesebbek, de hallgatólagosan asszisztálnak a tüntetésekhez – tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy a nyugat-európai pártok – nem csak a szélső baloldaliak – csöndben vannak, mert a szavazóik között is sokan szimpátiával fordulnak a Hamász felé, és nem mernek megszólalni a terror ellen.

Azt mondta, a kormányok attól félnek, ha betiltanak tüntetéseket, karhatalommal lépnek fel ellenük, lángba borulna az országuk, ahogyan nyár elején Párizsban és sok francia nagyvárosban történt: polgárháborús állapotok alakultak ki, és migránsok verték szét a belvárosokat.

Megjegyezte, az európai döntéshozók elgondolkodtak egy határozottabb bevándorlásellenes politikán, de nem a logikus válaszra jutottak.

„Nem számítok változásra Európa meghatározó országaiban és Brüsszelben abban, hogy a migrációt hogyan lehet megfékezni, és hatékonyan fellépni a schengeni határokon a migrációs nyomással szemben”

– fogalmazott.

Hozzáfűzte, kérdés, hogy a magyar modell tud-e még működni Európában, ahol a lakosság 10-15 százaléka migráns hátterű, és ahol közel-keleti országok szervezetei szervezik meg a migránsokat.

A Szerbiában működő embercsempész-hálózat felett már az Iszlám Állam vette át az irányítást, és más terrorszervezetek ágensei ott vannak Nyugat-Európában – emelte ki.

Európa nyugati országaiban már nem tudnak úgy védekezni a migráció ellen, mint Magyarországon, nem tudják a zéró migráció elvét követni. Ha a jelenlegi helyzet zavarná a brüsszeli politikusokat, akkor megpróbálnák megszervezni a határvédelmet, és a Frontexet nem beutazási ügynökségként üzemeltetni – mondta Lánczi Tamás.

Korábban írtuk