A miniszterelnök hozzátette: a biztonsági erők biztosították őt arról, hogy teljesen urai a helyzetnek, és az állampolgárokra már nem leselkedik veszély.

Hirdetés

A bölcsészkar épületében történt lőfegyveres támadásban több mint 15 ember életét vesztette. Az ámokfutó szintén meghalt. Feltehetően öngyilkosságot követett el, de a közbelépő rendőrök is fegyvert használtak ellene.

Petr Fiala részvétét fejezte ki minden áldozat hozzátartozóinak és barátainak.

„Sok életet – többségében fiatalokét – oltották ki feleslegesen, és nincs igazolás erre a rettenetes tettre”

– mondta a miniszterelnök.

Korábban írtuk

„Jelenleg úgy tűnik, hogy magányos fegyveressel van dolgunk, aki azóta meghalt. Tehát nem a nemzetközi terrorizmus vagy szervezett csoport tettéről van szó. Biztosítottak engem arról, hogy a biztonsági erők teljes ellenőrzés alatt tartják a helyzetet, és a Cseh Köztársaságban további veszély nem fenyegeti az állampolgárokat”

– szögezte le Petr Fiala.

A miniszterelnök hozzátette, hogy mély szomorúságot és felháborodást érez az értelmetlen és kegyetlen erőszak láttán. Mindenkit arra kért, működjön együtt a rendőrökkel és a mentőkkel, tartsa be az utasításaikat.

„Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki segített kezelni ezt a nehéz helyzetet. Minden szükségest megteszünk, hogy segítséget nyújtsunk a sebesülteknek, családjuknak és az áldozatok családjának”

– tette hozzá Petr Fiala.

Felszólította az embereket: gondoljanak azokra, akik elveszítették a szeretteiket, mert elképzelhetetlenül nehéz lesz számukra ez a karácsony.

„Osztozzunk a fájdalmukban és a gyötrelmükben. Ebben a nehéz pillanatban mindnyájunknak közös egyetértéssel és kölcsönös megértéssel kell tiszteletünket lerónunk egy kegyetlen bűncselekmény áldozatai előtt”

– mondta a kormányfő.