Több mint 200 százalékkal nőtt a sikertelen németországi kitoloncolások száma, hiszen minden második, deportálható migráns úgy maradt az országban, hogy egyszerűen nem jelent meg a kitoloncolási tárgyaláson.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A német szövetségi rendőrség által készített vizsgálat szerint május végéig a tervezett 23 900 kitolocolási eljárásból mindössze 11 100 volt sikeres, írja a Deutsche Wirtschafts Nachrichten.

Nagyjából 11 500 bevándorlót tartottak „eltűntként” nyilván tárgyalásuk napján, körülbelül 1 300 másik ügyet pedig egyéb okok miatt ejtettek. Százötvenre tehető azok száma, akik azért maradtak, mert repülőpilóták nem voltak hajlandók elszállítani őket, félezer körüli esetben pedig „aktív vagy passzív ellenállás” miatt állították le a deportálást. Ez utóbbi nigériai és guineai migránsok esetében fordult elő legtöbbször (60-60 alkalommal), de megtörtént például szomáliai, szíriai, gambiai és marokkói bevándorlóknál is.