Budapest, Prága, Pozsony és Varsó főpolgármesterei még 2019-ben hozták létre a Szabad Városok Szövetsége nevű globalista, progresszív szerveződést. 2022 decemberében, amikor Karácsony Gergely a kampányfinanszírozási botrányban érintett Korányi Dávidot leváltotta a főtanácsadói posztjáról, arról írt, hogy:

Hirdetés

Dávid a Szabad Városok Szövetségének különmegbízottjaként, díjazás nélküli pozícióban fogja segíteni Budapest nemzetközi munkáját Európában és világszerte.

Korányi már tavaly felajánlotta segítségét a lengyel baloldalnak

A tavalyi évben ennek megfelelően a Soros-egyetem egyik intézete, a szintén a milliárdos spekuláns által pénzelt, korábban a Gyurcsány-kormánynak dolgozó Political Capital és a főváros már együtt szervezte meg a Budapest Forum nevű rendezvényt, amely bevallottan a Szabad Városok Szövetségének ötletéből származó kezdeményezés. Mindemellett azonban utóbbi szervezet is tartott konferenciát, 2023 júniusában Varsóban.

Ezen a rendezvényen szólalt fel moderátorként Korányi Dávid, aki ( a mellékelt videóban nagyjából három és fél perctől) arról beszélt, hogy:

A nevem Korányi Dávid, és két szerepkörben vagyok itt, a hatékonyság kedvéért. Egyrészt a Szabad Városok Szövetségének budapesti különmegbízottjaként, és az a megtiszteltetés ért, hogy a Szövetségnek a kezdetek óta része lehetek. Másrészt pedig az általunk Action for Democracy-nak nevezett amerikai alapítvány elnökeként, amely adományozó szervezet aktívan vizsgálja annak lehetőségét, hogy támogassa a demokratikus ökoszisztémát itt, Lengyelországban.

Amint látható tehát, Korányi Budapest nevében is beszélve szólalt fel, amikor megígérte a lengyel balliberális oldal támogatását. A tudatosan hangoztatott kettős szerepvállalás azért is furcsa, mert a magyar fővárosnak papíron semmi köze a lengyel választók döntéséhez, illetve az ottani „demokratikus ökoszisztéma” működéséhez. Amint azt a Magyar Nemzet megírta, Korányiék tavaly ősszel aztán be is avatkoztak a magyar után a lengyel választásokba is, és 15 szervezetet pénzeltek, amelyek a legkülönbözőbb módszerekkel mozgósítottak a nemzeti konzervatív kormány ellen.

Korábban írtuk

Ugyanakkor Korányi lengyelországi kapcsolatrendszere nem új keletű. 2015-ben ugyanis ő maga is aláírta a Báthory Alapítvány migránsok befogadására felszólító levelét.

Soros közeli szervezet érdekében járt el a baloldali pénztárnok

Ez a szervezet Soros György lengyelországi alapítványa, amelynek soraiból a jelenleg éppen a lengyel alkotmányosságot támadó igazságügyi miniszter, Adam Bodnar, illetve egy sor munkatársa is érkezik.

Korányi egyébként az említett varsói konferencia házigazdájához, Rafał Trzaskowskihoz hasonlóan tagja az ECFR nevű szervezetnek, amely globalista liberális csoport soraiban egyszerre bukkan fel Alex Soros, illetve George Soros, továbbá Bajnai Gordon és Dobrev Klára.

Mindeközben pedig Karácsony volt főtanácsadója immár különmegbízottként szervezheti meg a Soroshoz hasonló nézeteket valló, globalista-progresszív térségbeli főpolgármesterek hálózatát.


A teljes cikk IDE kattintva érhető el a Magyar Nemzet oldalán.