Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
Hirdetés

A Fehér Ház költségvetési ügyekért felelős igazgatója, Shalanda Young a képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak hétfőn küldött levélben létfontosságúnak nevezte a kiegészítő költségvetési kérések elfogadását a hétfőn összeült korlátozott kongresszusi ülésszakban. A kérés az ukrajnai segítség mellett a koronavírus elleni válaszlépésekre elkülönített alap 10 milliárd dolláros kiegészítéséről, valamint meg nem nevezett összegben természeti katasztrófák következményeinek elhárításáról is szól.

A 37,7 milliárd dolláros ukrajnai csomagot a Joe Biden elnök vezette adminisztráció négy minisztérium között tervezi elosztani, ami a Fehér Ház indoklása szerint a többi között „biztosítaná Ukrajna ellátását az önvédelemhez szükséges fegyverekkel, valamint a szükséget szenvedő polgárai számára életet mentő segéllyel”.

A csomagon belül a védelmi minisztérium 21,7 milliárd dollár felett rendelkezhetne, ezt Ukrajnának szánt felszerelésekre, a minisztérium készleteinek visszapótlására, valamint folytatódó katonai, hírszerzési és egyéb védelmi támogatásra használnák fel. A külügyminisztérium 14,5 milliárd dollárt kapna, amelyet közvetlen ukrajnai költségvetési támogatásra, háború idején indokolt beruházásokra, egyéb biztonsági segítségnyújtásra, humanitárius segélyezésre, valamint a globális élelmiszer-biztonság növelésére fordíthatna.

Ezenfelül az energiaügyi minisztérium 626 millió dollár felett rendelkezhetne, amelyből az ukrán nukleáris biztonság növeléséhez és a stratégiai kőolajtárolók modernizálásához járulnának hozzá. Az amerikai egészségügyi minisztériumnak 900 millió dollár jutna, amelyet jórészt alapvető egészségügyi szolgáltatásokra fordítanának Ukrajnában.

Korábban írtuk

A Fehér Ház kongresszusnak küldött leveléből az is kiderül, hogy az előzőleg Ukrajna számára – a naptári év végéig – jóváhagyott összeg kétharmadát már felhasználták vagy lekötötték. A mostani, 37,7 milliárdos keretet 2023. szeptember 30-i határidővel használnák fel – áll az elnöki hivatal levelében.