Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon
Védőmaszkot viselő férfiak Tokióban 2020. április 1-én.
Hirdetés

„Az elmúlt öt hétben az igazolt fertőzöttek száma közel exponenciálisan növekedett, az elmúlt héten megkettőződött a halálesetek száma” – mondta Genfben tartott virtuális sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója,

„A következő napokban elérjük a világban az 1 millió megerősített fertőzést és az 50 ezer halálesetet” – tette hozzá Tedrosz.

„Az első koronavírus okozta világjárványról van szó. (.) Egységet kell alkotnunk, hogy felléphessünk az ismeretlen és veszélyes vírus ellen” – hangsúlyozta a főigazgató.

Bár Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában viszonylag kevés vírusfertőzött van, a COVID-19 járványnak súlyos szociális, gazdasági és politikai következményei lehetnek ezekben a térségékben – figyelmeztetett a WHO főigazgatója. Fel kell készíteni ezeket az országokat a tesztelésre, a fertőtlenítésre és az elkülönítésre, a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülők beazonosítására – tette hozzá.

Segíteni kell a kijárási korlátozások miatt munkájukat elveszítőket. Számos fejlődő ország számára nehéz a szociális programok beindítása. Elkerülhetetlen, hogy hitelkönnyítéseket adjanak ezeknek az országoknak, hogy gondoskodni tudjanak az emberekről és megakadályozzák a gazdasági összeomlást – mutatott rá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

„A WHO a betegek és az őket ápolók számára javasolja arcmaszk viselését” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

„A maszkok is csak más védekezési eljárásokkal együtt hatékonyak” – mondta, hozzátéve, hogy a WHO továbbra is gyűjti „a bizonyítékokat” ahhoz, hogy felbecsülje a maszkok szélesebb körben történő viselésének a hatékonyságát.