Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis (archív)
Hirdetés

Guy Verhofstadt belga EP-képviselő január elején közösségi oldalán közzétett bejegyzésben követelte, hogy az EU azonnal küldjön tankokat Ukrajnába. Nincs olyan nap, hogy a liberális politikus ne sürgetné a fegyverszállításokat Kijevnek.

Vera Jourová politikai nyomásgyakorlással, az uniós források befagyasztásával fenyegeti Magyarországot, hogy a magyar kormány is beálljon a sorba – erről beszélt Nagy Ervin az M1-en.

A XXI. Század Intézet elemzője szerint a magyar kormány azonban elég erős ahhoz, hogy a többségi magyar véleményt kifejezze.

„A nemzeti konzultáció és a különböző közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy elsöprő többségben vannak a magyar társadalomban azok az emberek, akik úgy gondolkodnak, hogy nem szabad fegyvert szállítani, a szankciók pedig rosszak és meg kell szüntetni a szankciós politikát. Ki kell maradni a háborúból, a békepártisághoz ez az út vezet” – közölte Nagy Ervin.

Guy Verhofstadról szólva pedig rámutatott, hogy amióta a belga liberális politikus az Európai Parlament tagja, kétszer is dolgozott olyan cég igazgatótanácsában, amely LNG-t, azaz cseppfolyósított gázt szállít. Nagy Ervin hozzátette: azzal, hogy a szankciók miatt nem érkezik Nyugat-Európába vezetéken gáz, előnybe kerülnek azok a cégek, amik LNG-gázt szállítanak. Így amikor Guy Verhofstadt támadja a magyar kormányt, akkor e mögött akár anyagi érdek is lehet.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk