Az amerikai Google egy mesterséges intelligánciával (artficial intelligence, AI) foglalkozó, kínai csapat összeállításán dolgozik még annak ellenére is, hogy az internetes tech-óriás termékeinek többsége le van tiltva az ázsiai országban – írja a Financial Times.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Google mesterséges intelligencia-szakértőkre vadászik Pekingben. Már májusban utaltak arra egy AI-találkozón Shanghai közelében, hogy érdekelné őket egy saját, kínai AI-kutatócsoport összeállítása.

A Google-nek meg kell küzdenie a tehetségekért a helyi Baidu csoporttal, amelynek központja szintén Peking észak-nyugati városrészében található, és amely maga is egy ideje azon munkálkodik, hogy minél több AI-szakértőt tudjon magához csábítani.

Bár a Google internetes keresőjét még 2010-ben blokkolták Kínában, a cég továbbra is jelen van az országban és valamelyest képes volt javítani a kapcsolatokon.
Többek közt sikerült újraindítaniuk – kínai nyelvű mobilapplikációként – a Google Fordítót.
Azonban a Google Play app-áruház továbbra sem elérhető Kínában még annak ellenére sem, hogy a világ összes Android telefonhasználójának egyharmada itt él, az Android pedig a Google okostelefonos operációs rendszere.

A kínai kormány azon az állásponton van, hogy szükségük van a technológia fejlesztésekre, hogy így frissítsék fel az enyhén lassuló kínai gazdaságot, és terveik szerint az ország 2030-ra a világ elsőszámú AI-központjává válna.
Megvan az az előnyük, hogy egyrészt nagy mennyiségű személyes adatot képesek felhasználni az AI-kutatások során, másrészt hatalmas piac áll rendelkezésükre az AI-applikációkhoz, tele okostelefonhoz értő fogyasztóval.
Szakértők azonban úgy vélekednek, Kína még mindig az Egyesült Államok mögött kullog, ami az AI-val kapcsolatos, alapvető kutatásokat illeti.

A Google-nek jelenleg több mint 600 alkalmazottja dolgozik Kínában. Ezek egy része a hirdetés-eladással foglalkozik. Mivel egyre több kínai cég akar külföldi megrendelőket magához vonzani, az amerikai tech-óriásnak igen szép bevételei származnak a kínai piacról. 

demokrata.hu (Forrás)