A Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elnöklésével megtartott ülésen a döntéseket a jelenlegi biztonsági helyzet tükrében hozták meg – közölte a KCNA, kiemelve, hogy „az Egyesült Államok és Dél-Korea háborús provokációi vörös vonalhoz közelednek”.

Hirdetés

Részletekről a hírügynökség nem közölt információkat.

Csütörtökön az észak-koreai hadsereg rakétatesztet hajtott végre, Kim Dzsong Un pedig elrendelte, hogy az ország hadserege fokozza a felkészülést egy esetleges „valódi háborúra”.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea hétfőn indítja Freedom Shield (Szabadságpajzs) nevű hadgyakorlatát.

Szöul és Washington közös manőverei ellen Phenjan többször tiltakozott, a műveleteket pedig egy Észak-Korea elleni támadás főpróbáinak nevezve.

Míg az Egyesült Államok és Dél-Korea a kommunista állam ballisztikus rakétaprogramját nevezi meg a hadgyakorlatok egyik okaként, Phenjan azt hangztatja, hogy a rakétafejlesztésekre önvédelmi célból van szüksége.

Észak-Korea tavaly több mint 70 rakétakísérletet hajtott végre, köztük számos alkalommal interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.

Korábban írtuk