A köztársasági elnököt Dani Dayan, az intézmény elnöke fogadta. Novák Katalin megtekintette többek között a Nevek Csarnokát és a Gyermekemlékművet, fellobbantotta az örökmécsest, majd koszorút helyezett el az Emlékezés Csarnokában. A köztársasági elnök a holokausztmúzeum oktatási központjában ezt követően holokauszt-túlélőkkel beszélgetett.

Hirdetés
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Novák Katalin köztársasági elnök a Nevek Csarnokában a jeruzsálemi holokauszt-emlékközpontban, a Jad Vasem Intézetben tett látogatásán 2022. november 16-án

Novák Katalin elmondta, hogy kötelességünk időről időre emlékezni a holokauszt áldozataira. A Yad Vashem segít emlékezni, hogy soha ne felejtsük el a történelem legsötétebb időszakát. Kiemelte: itt vannak velünk a Soa túlélői, ami lehetőséget ad arra, hogy azt tegyük, ami egyedül helyes: újra és újra megbocsátásukat kérjük.

Emlékeztetett: amellett, hogy köztársasági elnök, három gyermek édesanyja. Jól tudja, hogy az állam sokat tehet az emlékek megőrzéséért, hogy neveljen, segítsen abban, hogy ne felejtsük el emberségünket. A szülők tehetnek azonban a legtöbbet gyermekeik neveléséért, hogy megismerjék a történelmet, a valós tényeket és hogy megértsék, mit kell tenniük annak érdekében, hogy megelőzzék a holokauszthoz hasonló borzalmakat. Ez az intézmény segít abban, hogy emlékezzünk történelmünknek erre az időszakára – mutatott rá Novák Katalin.

Az egyre erőteljesebb antiszemitizmusra hívta fel a figyelmet Dani Dayan elnök, hozzátéve: az antiszemitizmussal szemben kötelességünk azonnal erőteljesen szembeszállni és abban a pillanatban legyőzni, amikor az első jeleit tapasztaljuk. Hozzátette: az antiszemitizmus elleni harcot nem lehet és nem szabad halogatni, mert akkor szörnyeteggé növekszik.

Izrael Állam 1953-ban Jeruzsálemben alapította a holokauszt kutatásával, oktatásával, forrásainak gyűjtésével és bemutatásával foglalkozó tudományos intézetet. Novák Katalin köztársasági elnök kétnapos munkalátogatásra érkezett szerdán Izraelbe Jichák Hercog elnök meghívására.

Az államfő csütörtökön az elnöki találkozót követően megbeszélést folytat Benjámin Netanjahu felkért miniszterelnökkel, valamint Jaír Lapid ügyvivő miniszterelnökkel is.

Honvédelmi miniszter: megtekintettük az izraeli Vaskupola rakétaelhárító-rendszer működését

Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán megtekintette az izraeli Vaskupola rakétaelhárító-rendszer működését.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Izraelben szerdán az újságíróknak elmondta: a kormány képviseletében érkezett Izraelbe, védelmi miniszterként is fontos találkozókra, amelyre Izrael Állam elnöke és a leendő miniszterelnök, valamint a leköszönő miniszterelnök invitálta Novák Katalin köztársasági elnököt, akit elkísér találkozóira.

Kiemelte: a látogatást az is jelentőssé teszi, hogy a két ország közötti kapcsolatok régóta nagyon jók, s ez a védelem területén is kiemelten megnyilvánul.

Elmondta: többek között megmutatták nekik azt a kombinált légvédelmi rendszert, amelyet a keddi nap tanulságai kapcsán is érdemes Magyarországnak tanulmányoznia, valamint azt a nagyon jól felépített és egyébként világszerte ismert izraeli magas technológiájú együttműködést, amely az izraeli védelmi ipar, a hadsereg és a légierő között van.

A Vaskupolának nevezett légvédelmi rendszer tulajdonképpen radar és rakéta kombinációja, amely vizualizálja a repülő tárgyakat, majd egy elképesztően magas, összetett technológiai rendszer eredményeképpen meg tudja semmisíteni őket. Ez napjainkban magától értetődően nagyon fontos – hangsúlyozta a miniszter.

Korábban írtuk