Az utóbbi napokban négy új megbetegedést jelentettek a hatóságok Belgrád közeléből, közülük három kisgyermek nem kapta meg a kötelező oltást.

Hirdetés

Az egészségügyi hatóságok legutóbbi közlése szerint a kanyaró ellen beoltottak aránya távolról sem közelíti meg a szükségesnek tartott 95 százalékos arányt a teljes lakosságon belül. A kétévesnél fiatalabb gyermekek körében ráadásul az arány mindössze 71 százalék, míg az óvodás gyermekeknél 85 százalék.

Dragoslav Popovic egészségügyi szakértő a Politika című napilapnak nyilatkozva arra figyelmeztetett: „ha nem cselekszünk sürgősen, a kanyaró futótűzként fog terjedni az oltatlan gyermekek körében”.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy világszerte több tízmillió gyerek kerülhet veszélybe, mert a koronavírus-világjárvány miatt sokkal kevesebben kapták meg a
kanyaró elleni oltást az elmúlt három évben, mint korábban.

Szerbiában 2017-2018 között kanyarójárvány volt, 15-en vesztették életüket és több mint négyezer fertőzöttet diagnosztizáltak. A hatóságok akkor oltási kampányt indítottak, de az oltási hajlandóság ennek hatására sem növekedett látványosan a lakosságon belül.

Korábban írtuk