Az Egyesült Államokban egy pennsylvaniai iskolai körzet emlékeztetőt küldött minden alkalmazottnak, és felszólította őket, hogy ne ünnepeljék a karácsonyt a gyerekekkel, annak ellenére, hogy alig hat hónappal ezelőtt még nyíltan ünnepelték a Pride-hónapot – szúrta ki a V4NA.

Hirdetés

Az emlékeztetőben utasítják az iskolabuszok sofőrjeit, hogy ne díszítsék fel a járműveiket és távolítsanak el minden más, egy adott valláshoz kapcsolódó díszítést is.

Mint kiderült az iskolakörzet feljegyzéseiből, néhány szülő panaszt tett az iskolai a karácsonyi dekorációk és a karácsonyi pulóvert viselő alkalmazottak miatt.

A Modernity nevű hírportál felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan a karácsonyt betiltották, a Pride hónapot bőszen ünnepelni kellett az iskolakörzetben.

Korábban írtuk

Ugyanennek az iskolakörzetnek a Pride-hónapról szóló júniusi bejegyzése kiemelte, hogy „elkötelezett a biztonságos, támogató és befogadó tanulási környezet biztosítása mellett minden diák és alkalmazott számára”.

A Pride-hónap alkalmából közösségi oldalukon fel is köszöntötték az LMBTQ-közösséget, ahogy a muszlim zarándoklati ünnep alkalmából is.

(Forrás: Magyar Nemzet)