Fotó: ShutterStock.com (archív)
Hirdetés

Newsom pénteken kiáltványt írt alá, amely szerint „Kalifornia üdvözli” azokat a nőket, akik művi terhességmegszakításon akarnak átesni, gyakorolni akarják az erre vonatkozó jogaikat, s amelyek érvényesítését a szövetségi tagállam alkotmánya is szavatol számukra. A kormányzó egyben csatlakozott demokrata párti kollégái, Kate Brown oregoni és Jay Inslee washingtoni kormányzó indítványához, amely az abortusszal kapcsolatos jogokat szavatoló törvények elfogadását szorgalmazza tagállami szinten.

„A kérdésre vonatkozó szövetségi irányelv hiányában az államoknak kell lépniük, és maguknak kell becikkelyezniük saját jogszabályaikat – a törvényekben és tagállami alkotmányokban, a családtervezés és az oktatás kiterjesztésével -, hogy megvédjék az amerikaiak családtervezés szabadságára vonatkozó jogait”

– áll a két kormányzó helyi idő szerint péntek reggel kiadott közös közleményében.

Az Egyesült Államokban a konzervatív törvényhozók újabb erőfeszítések tesznek a legfelsőbb bíróság által a Roe kontra Wade ügyben hozott 1973-as döntés érvénytelenítésére, amely kimondja az abortuszhoz való jog védelmét. Az említett kormányzói indítvány tulajdonképpen válasz ezekre a törekvésekre.

Alabama, Georgia, Kentucky, Louisiana, Mississippi és Ohio államban olyan törvényt fogadtak el, amely a magzat első szívdobbanásától – a terhesség hatodik, illetve nyolcadik hetétől, amikor a nő gyakorta még nem is érzékeli, hogy várandós – tiltja a művi magzatelhajtást. Missouriban szintén a nyolcadik héttől tilos a művi terhességmegszakítás, de Alabamában, Louisianában és Missouriban nemi erőszakban vagy vérfertőzésben fogant magzatok esetén sem tesznek kivételt.

Az abortusz tagállami szintű korlátozása újabb fejlemény abban a vitában, amely régóta folyik az Egyesült Államokban az abortuszt pártolók és ellenzők között. Mindkét tábor hívei arra számítanak, hogy a legfelsőbb bíróság, amelybe Donald Trump amerikai elnök nemrégiben konzervatív bírákat nevezett ki, felülvizsgálja a Roe/Wade döntést.

Kaliforniában az abortusszal kapcsolatos jogokat törvénybe foglalták. Az első törvényes művi terhességmegszakítást 1967-ben, évekkel az említett legfelsőbb bírósági döntés előtt hajtották végre. Az abortuszhoz való jog azóta bővült, részben a kaliforniai törvényhozás, részben pedig a kormányzó által hozott jogszabályok és a kaliforniai legfelsőbb bíróságok döntései révén, 1972-ben pedig ezeket a jogokat rögzítették állam alkotmányában is.