A tárca hétfői hadijelentése szerint a „különleges hadművelet” övezetében az orosz légvédelem két HIMARS-rakétát és 39 drónt fogott el. A minisztérium jelentése szerint az orosz erők három frontszakaszon 12 rohamot vertek vissza, amelyekben 835 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legnagyobb veszteséget, 285 főt az ukrán fél a Donyeck körzetében vívott harcokban szenvedte el, a legtöbb támadással, kilenccel a kupjanszki frontszakaszon próbálkozott.

Hirdetés

Az orosz összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett négy vezetésipontot, négy harckocsit – köztük egy német Leopardot -, négy páncélozott harcjárművet, három gyalogsági harcjárművet, négy amerikai gyártmányú M777-es vontatott és egy lengyel Krab önjáró tarackot.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn egy pekingi biztonságpolitikai fórumon azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők katonái közül a június 4-én elkezdett, „a Nyugat által széles körben reklámozott és bőkezűen támogatott” ellentámadás során csaknem 90 ezren meghaltak vagy megsebesültek, és az ukrán hadsereg hatszáz harckocsit és csaknem 1900 különböző típusú páncélozott harcjárművet veszített.

„Ugyanakkor semmilyen taktikai jelentőségű sikert nem értek el a csatatéren” – jelentette ki Sojgu, aki szerint az orosz hadsereg „módszeresen és magabiztosan fogja teljesíteni a kapott feladatot és biztosítani a civilek biztonságát”.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy hazaárulás gyanújával őrizetbe vett Szevasztopolban egy orosz állampolgárt, aki a krími védelmi erődítményekről szolgáltatott ki adatokat adott át az ukrán félnek. A gyanúsítottra, ha elítélik, 12 évtől életfogytiglanig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A „Luhanszki Népköztársaság” legfelsőbb bírósága távollétében 20 évi fegyházra ítélte Volodimir Bolehant, az ukrán 10. önálló hegyi rohamdandár 108. zászlóaljának parancsnokát, aki tavaly júniusban lakóházak nehézfegyverekből való lövetését rendelte el Mikolajivka faluban.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vasárnap éjjel közölte, hogy a donyecki régió orosz ellenőrzés alá került részén lévő Volnovahában, egy magánházban kilenc agyonlőtt ember, köztük két gyerek holttestére bukkantak. A hatóság büntetőeljárást indított, de a gyilkosság indítékáról és elkövetőjéről nem közölt részleteket.

Korábban írtuk