Hirdetés

– Járt már Magyarországon?

– Jártam, többször is. Emlékszem, hogy finom halászlevet ettünk a Duna-mentén, miközben Pécsre utaztunk. Gyönyörű város! 

– Önök sem panaszkodhatnak ezen a téren. Mit nézzen meg egy magyar, ha arra jár?

– Még mindig állnak a középkori selyemút nagy városai, Szamarkandot és Buharát mindenképpen érdemes megnézni, ahogyan a kedvencemet, Khívát is. Utóbbi azért is érdekes, mert a legújabb kutatások szerint e város térségéből, a középkori Hvárezm területéről származnak a magyarok ősei is. Khíva egyik legősibb városunk, és Szamarkadnnál százszor eredetibben maradt meg az óvárosi része. Több évszázados utcák, épületek között lehet sétálni, néha úgy érzed, hogy egy középkori mesevilágba csöppentél. Ráadásul nem lehetetlen odautazni, hisz nagy sebességű vasút köti össze  őket Taskenttel, Közép-Ázsia egyetlen nagy sebességű vonata, de jó pár éve már helyi érdekű repülőjáratok is járnak a városok között. Például Taskentből Szamarkand két óra vonattal és húsz perc repülővel.

Korábban írtuk

– Ha már őshaza, az üzbégek hogyan látják a magyarokat?

–Testvéreinknek tartjuk a magyarokat, kultúránk ősi rétege ugyanaz, nyelvünkben is vannak hasonló vonások. De nemcsak a történelmi szálak fűznek össze velük, hanem a jelenünk és a jövőnk is. Üzbegisztánban igény van arra, hogy szorosabban működjünk együtt Magyarországgal, nemcsak gazdasági, hanem szellemi téren is. Kormányzatunk éppen ezért nyitott új nagykövetséget Budapesten, ahogyan a magyarok is pár éve Taskentben. 

– Az önöké rendes, a mi hazánk megfigyelő tagja a Türk Államok Szervezetének. Mit gondol a szervezet jövőjéről? A panelbeszélgetésekben egyfajta szorosabb, az Európai Unió struktúrájához hasonló együttműködés gondolata is felmerült. 

– A Türk Államok Szervezete magába foglal minden türk államot, jómagam nagyon pozitívan ítélem meg az együttműködést, tanácskozást, mert közös gyökereink vannak, és a mentalitásunk sem különbözik olyan sokat. Ami az „uniót” illeti, szerintem minden olyan együttműködés jó, amely fellendíti a gazdaságot és azt célozza, hogy jobban éljenek népeink. Csak a közös értékek lehetnek az együttműködés alapjai, gazdasági és szellemi téren is sokra vihetjük, hogyha együttműködünk. Úgy látom, hogy ilyen téren Magyarországgal is egy platformon vagyunk, hisz önök is mindennél fontosabbnak tartják a család intézményét, a kölcsönös tiszteletet és a hagyományos gondolkodásmódot – akárcsak mi. Manapság szinte minden ilyen értéket kikezdenek, még a család intézményét sem hagyják békén.

– Már Üzbegisztánba is beszivárgott az LMBTQ-propaganda? 

– Nem, nálunk ilyen nincs. Tiszteletben tartunk mindenkit, de az üzbégek rendkívül hagyománykövető emberek, tisztelik a család intézményét, nálunk ez a legfontosabb.

– Ha már családok. Úgy halottuk, hogy Üzbegisztán korfája nagyon fiatal, a népesség 30 százalékát a 14 év alattiak alkotják. A nyugati világ demográfiai válsággal küzd, önöknek mi a titkuk? 

– Shavkat Mirziyoyev, a mostani elnökünk előtti időkben 2,4 volt a termékenységi rátánk, ma már 3,3, és ez nagy előrelépés, főleg, ha más országokéhoz hasonlítjuk. Talán azért növekszik folyamatosan, mert az új elnök nyitási politikája miatt az üzbégek bizakodóbbak lettek, hisznek abban, hogy van jövőjük és van miért dolgozniuk, van értelme még több gyermeket vállalniuk. A kormányzatunk különösen sokat foglalkozik a család- és az oktatáspolitikával, mondok egy érdekes adatot: 2016 előtt az érettségizők csupán 11 százaléka ment egyetemre, ma már 30 százalékuk továbbtanul. Az utóbbi években sok új egyetem és főiskola nyílt az országban, köztük az Üzbég Újságírói és Tömegkommunikációs Egyetem, amelyen magam is oktatok, és rektori tanácsadója vagyok. 

 – Üzbegisztán az egyetlen közép-ázsiai ország, melyben egyetemi szinten oktatják az újságírást. Ez minek tulajdonítható? 

– Az új elnökünk sokat tett azért, hogy 2016 után bővüljön a szólás- és sajtószabadság. Az ő kezdeményezésére alapították az egyetemünket, 2018-ban nyitották meg hivatalosan, és idén ünnepeljük ötödik évfordulónkat. Az volt a cél, hogy ha már szabad a sajtó, akkor legyen minőségi, 

hisz képzett újságírók nélkül nem működhet kiegyensúlyozottan a média. Háromezer diákunk van, több szakterület fortélyait tanulhatják meg nálunk, választhatják a televíziós, rádiós, nyomtatott vagy világhálós újságírás szakirányt, de katonai, kulturális vagy turisztikai újságírást is tanulhatnak, valamint különféle közönségkapcsolatos, kormányzati és nem-kormányzati szervezetek sajtóosztályain dolgozó szakembereket is képzünk. Egyetemi oktatóink ma már ezer-ezerkétszáz dollárt keresnek, ami a vidékünkön igen jónak számít, az előző rendszerben csak 200 dollárt kerestek. Ezenkívül az International Press Club című műsor egyik producere vagyok.

– Az hogyan működik? 

– Szintén öt éve csináljuk, és az a célja, hogy az újságírók szemtől szemben találkozhassanak politikusokkal, kormányzati szereplőkkel, és kérdezhessenek tőlük. Meghívunk minisztereket, küldötteket és mindig a legidőszerűbb témákról faggathatják őket. Meg vagyok győződve, hogy csak ilyen műsorok formájában lehet hatékonyan küzdeni a dezinformáció és a fake news ellen, hisz az információt mindig a legbiztosabb forrásból kell meríteni. Nem virágozhat fel a gazdaság, hogyha a világ előtt bezárjuk az ajtót, és ha elnyomjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ezért volt szükség a 2016-os változásokra. Fékek és ellensúlyok kellenek a társadalomban, a médiának pedig az a feladata, hogy számon kérje a kormányzat döntéseit. Szinte nincs olyan téma, amiről az üzbég újságírók ne írhatnának. 

– Ön szerint a tavalyi karakalpaksztáni tüntetésekről szabadon lehetett tudósítani? 

– Már a tüntetések másnapján megnyitották a várost az újságírók előtt, nemcsak az üzbégek, hanem a külföldiek is odautazhattak. Az előző elnök idején ez lehetetlen lett volna, egyszerűen körbezárták volna a várost, és még a közelébe sem engednek senkit. Most interjúzhattak a helyiekkel, szabadon riportozhattak a városban. 

– Az orosz–ukrán háború árnyékában milyen a kapcsolatuk Oroszországgal?

– Mindig jók voltak, és most is jók a leginkább gazdasági jellegű kapcsolataink. Rengeteg, nagyjából 1-2 millió üzbég dolgozik Oroszországban. 

–  Az üzbégek éreznek-e nosztalgiát a szovjet idők iránt? 

– Csak a hatvan feletti korosztály, a fiatalabb nemzedékek már nem. Utóbbiak különben is alig beszélnek oroszul. Sok iskolában továbbra is tanítják az orosz nyelvet, de már nem kötelezően, hisz angolt vagy franciát is lehet választani.