Részlet a videóból
Hirdetés

Elsőre Tal Silberstein, az SPÖ kampánytanácsadójának érintettsége merült fel: az ő szerepére nemcsak HC Strache, hanem az osztrák kancellár, Sebastian Kurz is utalt. Silbersteintől nem állnak távol a hasonló kampánymódszerek. Mivel a videó a 2017-es osztrák országgyűlési választások kampányában készült, alkalmas lett volna arra, hogy megakadályozza az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Szabadságpárt (FPÖ) koalícióját. A videót azonban nem használták fel, Silbersteint ugyanis röviddel a forgatás után letartóztatták. Megalakult az osztrák kormány, a videót pedig jegelték, hogy majd akkor dobják be, amikor a lehető legnagyobb kárt okozza. Erre azonban egyelőre nincs bizonyíték.

A videó producerei között viszont konkrétan felmerült egy bécsi ügyvéd, R.M. esetleges érintettsége. Az ügyvédet először nem nevezték meg, de az oe24.at tudni véli, hogy az iráni születésű Dr. R. M.-ről lehet szó. A német és az angol mellett perzsául is beszélő férfi korábban az osztrák szociáldemokrata párthoz (SPÖ) közelálló Gabriel Lansky ügyvédi irodájában dolgozott.

Az ügyvéd úgy került képbe, hogy az Osztrák Szabadságpárt egykori frakcióvezetője, Johann Gudenus az apja halála után szerette volna eladni családi erdő- és földterületeit, egy ingatlanos ismerőse pedig egy bécsi ügyvédet ajánlott, akinek kellő tőkével rendelkező kapcsolatai vannak. Az ügyvéddel való első, 2017-es találkozás alkalmával már lehetséges vevőként beszéltek Gudenusnak egy lett állampolgárságú, de orosz származású nőről, Aljona Makarováról – mint kiderült, ez is álnév. A nő azt állította, hogy Igor Makarov orosz milliárdos unokahúga. Igor Makarov tagadta, hogy köze van az ügyhöz, hozzátéve, hogy nincs unokahúga. Jelezte: jogi lépéseket tesz annak érdekében, hogy kiderítsék, ki élt vissza a nevével.

Az utolsó bécsi találkozón megjelent egy bizonyos Julian Thaler álnevet használó férfi, aki magát az orosz hölgy kísérőjeként adta ki, valójában müncheni biztonsági tanácsadó, és nemcsak Bécsben, hanem Münchenben és Luxemburgban is van bejelentett lakcíme.

Úgy tűnik, hogy az akciót ők ketten, az ügyvéd és a biztonsági tanácsadó készítették elő, és közreműködtek a lebonyolításában, de egészen nyilvánvaló, hogy nem ők rendelték meg.

Julian Thaler a Die Welt szerint valójában Julian H., akinek priusza is van, korábban ipari kémkedésért került a rendőrség látókörébe. Julian H.  müncheni biztonsági cége, a Konsic GmbH. weboldalán úgy mutatta be a cégét, hogy a klienseik között nemcsak tekintélyes nemzetközi cégek, hanem európai kormányok is vannak. Referenciaként a cég megnevezte a BKA-t, a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatalt (Bundeskriminalamt), illetve a BMI-t, a Német Szövetségi Belügyminisztériumot (Bundesministerium für Inneres). Mindkettő tiltakozott, azt írták a Die Weltnek, hogy sem korábban, sem most nem állnak semmilyen kapcsolatban a fenti céggel és egyúttal felszólítják, hogy fejezze be az erre vonatkozó hirdetéseit. 

Közben Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lemondott elnöke feljelentést tett három személy ellen – jelentette az APA osztrák hírügynökség.

Strache nem árulta el, hogy pontosan mivel vádolja a feljelentett személyeket. „A továbbiak tisztázása a nyomozóhatóságok feladata”- mondta. A politikus jelezte, nem tart attól, hogy újabb kompromittáló felvétel vagy hanganyag kerül nyilvánosságra róla.

A megbuktatott alkancellár szerint mások is közreműködhettek a botrány kirobbantásában. Strache hangsúlyozta, hogy a „jogtalanul és titokban felvett videó” célja az volt, hogy az elképzelhető legnagyobb kárt okozzák vele.

Az oe24.TV vendége néhány nappal ezelőtt Sascha Wandl biztonsági szakértő volt. Azt állította, ő képezte ki évekkel ezelőtt profi kémkedésre Julian H.-t, aki Julian T., azaz Julian Thaler néven mutatkozott be Strachééknak.

„Kell egy legenda, egy megfelelő forma, az illető bizalmába kell férkőzni”- avatta be a nézőt a profi kémkedés módszertanába Sascha Wandl, aki felismerte egykori tanítványát az ibizai videón.