Fotó: facebook.com/Novák Katalin
Hirdetés

A lap azt írta, Novák Katalin pontos ellentéte annak, amit egy megkeseredett, jobboldali populista személyről el lehet képzelni: 44 éves, barátságos, megközelíthető, sokszor nevet és sok helyen járt már a világban.

„Ennek ellenére politikai ellenfelei szó szerint tajtékzottak, amikor Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nem sokkal karácsony előtt őt jelölte a köztársasági elnöki tisztségre” – fogalmaztak a magazinban, utalva arra, hogy az ellenzéki összefogás jelöltje, Márki-Zay Péter a jelenleg hivatalban lévő Áder Jánosnál is „kevésbé alkalmasnak” minősítette Novák Katalint arra, hogy ellensúlyt képezzen a kormányfővel szemben.

Azt írták, Novák jelölése a Fidesz részéről annak a felismerése, hogy a jellemzően konzervatív Magyarországon is elérkezett az ideje egy női államelnöknek.

Hozzátették: Németországhoz hasonlóan Magyarország államfőjének is az a feladata, hogy kifejezze a nemzet egységét a napi politikai ügyek apró-cseprő részletei fölé emelkedve, és Novák többször is kijelentette, hogy ezt a szerepet kívánja betölteni.

Korábban írtuk

A lap ismertette azt is, hogy Novák Katalin a Francia Becsületrend lovagja, aki politikai karrierjét a magyar külügyminisztériumban kezdte, honfitársai körében saját pártja határain túlmutatva is meglehetősen népszerű. A magazin szerint ez azon intézkedéseinek köszönhető, amelyeket egészen a közelmúltig családügyi miniszterként kezdeményezett azért, hogy különösen a fiatal párok számára lehetővé tegye a gyermekvállalást.

A cikk ezen intézkedések között említi a babakötvényt, az adókedvezményeket, a bölcsődei bővítéseket, a lakásvásárláshoz nyújtott pénzügyi támogatást, megjegyezve, „aligha van még egy olyan ország, amely annyi állami támogatást nyújt, mint Magyarország, hogy a családok következetes támogatásával ellensúlyozza a folyamatos népességfogyást”.

Hozzátették: ezt a demográfiai változás elleni stratégiát röviden így is nevezhetnénk: „migráció helyett gyermekek”. Bár a megcélzott 2,1-es teljes termékenységi arányszámtól még messze van Magyarország, úgy tűnik, a trendforduló már bekövetkezett – írták.

„Bár eredetileg a háborgó nacionalistaként elhíresült Kövér Lászlót szánták a leendő államfő szerepére, ő állítólag visszautasította a pozíciót” – fogalmazott a magazin.

Hozzátették: a mostani jelöltre nem vet árnyékot az utójelölés, csak mosolyog; „az, hogy a nemzetközi porondon jobban fogadják, mint a provokatív Kövért, magától értetődő”. A lap ismertette azt is: Novák Katalin diplomáciai tapasztalattal rendelkezik, Párizsban tanult, a francia, angol és spanyol mellett folyékonyan beszél németül is.

A portréban arról is írnak, hogy magyar államfőként Nováknak nem lesz nagy végrehajtói hatalma, legfontosabb jogköre a jogalkotási kezdeményezés és a parlament feloszlatásának joga lesz. Az azonban biztosnak tekinthető, hogy így vagy úgy, de államfőként is folytatni fogja családpolitikai programját – írták.