Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

Az Insa közvélemény-kutató intézetnek a Bild című újság számára készített, a tömeglap szombati számában ismertetett felmérése szerint 63 százalék vélekedett így. A pártelnököt 11 százalék találja alkalmasnak a kormányfői posztra.

A CDU és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szavazói is kételkednek a védelmi miniszteri tisztséget is betöltő politikus kancellári alkalmasságában. Az uniópártok támogatóinak 56 százaléka nyilatkozott így, és mindössze 20 százalékuk tartja megfelelőnek a feladatra. A két konzervatív párt – amely a szociáldemokratákkal alkot nagykoalíciót szövetségi szinten – várhatóan egy év múlva nevezi meg jelöltjét a kormányfői tisztségre a 2021-es szövetségi parlamenti választásokon.

Angela Merkel kancellár már korábban bejelentette, hogy a két év múlva esedékes választások után visszavonul. A pártelnöki tisztségért a CDU tavalyi tisztújító kongresszusán már nem is szállt versenybe, helyére választották meg Annegret Kramp-Karrenbauert, aki előtte a párt főtitkára és Saar-vidék tartomány miniszterelnöke volt.

Az Insa 2058 ember megkérdezésével végezte el reprezentatív felmérését.