Andrzej Duda azt követően nyilatkozott, hogy a miniszterelnökkel a lengyel kül- és belpolitikáról is egyeztetett az elnöki palotában.

Hirdetés

A sajtókonferenciáján Duda elmondta: felszólította Tuskot, és közvetve Adam Bodnar igazságügyi minisztert és főügyészt, hogy tegyenek eleget az elnöki kegyelmi eljárás múlt csütörtöki elindításakor megfogalmazott kérésnek, és engedjék szabadon Kaminskit és Wasikot.

A bebörtönzöttek „fontos közérdekű posztokat töltöttek be, és töltenek be most is” – mondta Duda arra utalva, hogy a két politikust októberben a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselőivé választották.

Az elnök csütörtökön másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményezett a hivatali hatalommal való visszaélés miatt szabadságvesztésre ítélt, kedden az elnöki palotában őrizetbe vett két politikus ügyében.

Korábban írtuk

Kaminskit és Wasikot 2015 márciusában nem jogerősen 3 évi börtönre ítélték, és 10 évre eltiltották közhivatal betöltésétől azon a címen, hogy még az első PiS-kormány időszakában, 2007-ben a korrupcióellenes hivatal vezetőiként hivatali hatalommal való visszaélést követtek el. Andrzej Duda röviddel 2015. évi hivatalba lépése után viszont elnöki kegyelemben részesítette őket.

A legfelsőbb bíróság 2023 júniusában azonban új eljárást rendelt el. Decemberben a varsói kerületi bíróság jogerősen kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot.

Az ítélet nyomán Szymon Holownia, az alsóház elnöke megfosztotta Kaminskit és Wasikot képviselői mandátumuktól és ezzel mentelmi joguktól, amit január elején érvénytelennek nevezett a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarája.

Arkadiusz Myrcha igazságügyi miniszterhelyettes szombaton elmondta: az elnök által kezdeményezett kegyelmi eljárásban a főügyész részéről „nem órákon, és valószínűleg nem is a legközelebbi napokon belül” születik döntés.

Kaminskit és Wasikot múlt héten két, a Mazóviai vajdaság területén működő börtönbe szállították. Mindkét képviselő égségsztrájkot kezdett. A büntetés-végrehajtási intézetek előtt naponta tüntetéseket tartanak támogatásukra.

Hétfőn a wpolityce.pl konzervatív hírportál közzétette az 1989 előtti lengyel antikommunista ellenzékiek nyílt levelét, amelyben több neves személyiség Kaminski és Wasik azonnali szabadon bocsájtását követeli.

„További fogva tartásuk nemcsak politikai bosszúról, hanem fizikai és pszichikai megtorlásról fog tanúskodni”

– áll a levélben. Az aláírók rámutatnak: az éhségsztrájk miatt veszélyben van a bebörtönzöttek egészsége, sőt élete is.