Fotó: MTI/AP/Peter Morrison
Hirdetés

A helyi sajtó arról számolt be, hogy az Ír-sziget újraegyesítését zászlajára tűző pártot a választók 24,5 százaléka jelölte meg az első helyen a preferenciális szavazáson. A két nagy jobbközép párt, a jelenlegi kabinetet kívülről támogató Fianna Fáil 22,2 százalékot ért el, a kormányzó Fine Gael pedig 20,9 százalékot.

A meglehetősen összetett választási rendszer miatt elképzelhető, hogy a dublini parlament végleges összetétele csak napokkal később lesz ismert.

Noha besöpörte a legtöbb szavazatot, szakértők szerint a Sinn Féin a parlamenti mandátumok tekintetében elmarad majd a két másik párt mögött, mivel azoknál jóval kevesebb helyen tudott jelöltet állítani.

A Fine Gael és a Fianna Fáil az eddigi nyilatkozatok alapján kizárta az együttműködést a Sinn Féinnel annak múltja miatt, azért, mert az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnya volt.

A Sinn Féin közelmúltbeli megerősödéséig a politikai teret hagyományosan a Fine Gael és a Fianna Fáil uralta, egymást váltották a kormányon az ország függetlenné válása óta eltelt mintegy száz év alatt.

A Sinn Féin az egyetlen jelentős ír párt, amely Írországban és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországban egyaránt aktív. Írországban 1997-ben jutott be a parlamentbe, azóta főként a határ menti régiók és Észak-Írország közötti történelmi kapcsolatok helyreállításán, az ír egység megteremtésén fáradozik. Általánosan elfogadott nézet, hogy a Sinn Féin az észak-írországi brit fennhatóság ellen egykor fegyverrel küzdő IRA politikai szárnyaként működött a katolikus milícia csaknem három évtizedes britellenes terrorhadjárata idején, jóllehet ezt párt soha nem ismerte el.