Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis (archív, illusztráció)
Hirdetés

„A szólás szabadsága a demokrácia egyik alappillére. De ami törvényes, az nem feltétlenül helyénvaló. Óriási tiszteletlenség elégetni olyan könyveket, amelyek sokak számára szentek. Együttérzésemet fejezem ki minden muszlimnak, akit sért, ami Stockholmban történt” – írta a Twitteren vasárnapra virradóan.

Rasmus Paludan, a Kemény Vonal nevű dán radikális jobboldali párt vezetője égette el a Korán egy példányát egy Ankara-ellenes tüntetésen. Ez tovább növelte a két ország közötti feszültséget, miközben Svédországnak szüksége van a török jóváhagyáshoz NATO-csatlakozásához. A török védelmi miniszter már szombat reggel – az estére bejelentett újabb svédországi tüntetések engedélyezése miatt – lemondta svéd hivatali partnere január 27-ére tervezett ankarai látogatását. A Korán-égetés után pedig a török külügyminisztérium azt közölte: „A lehető leghatározottabban elítéljük a szent könyvünk elleni aljas támadást. (.) Teljességgel elfogadhatatlan a szólásszabadság jegyében történt engedélyezése ennek az iszlámellenes támadásnak, amely muszlimokat vesz célba, és sérti a szent értékeinket.”

Az „iszlamofób provokációkat” visszataszítónak nevezve elhatárolódott a történtektől külön a svéd külügyminiszter is.

„Svédországban messzemenően tiszteletben tartjuk a kifejezési szabadságot, de ez nem jelenti azt, hogy a svéd kormány vagy én magam támogatnám a tüntetésen kifejtett nézeteket” – írta Twitter-üzenetében Tobias Billström.

Számos más muszlim ország és muszlim országok nemzetközi szervezetei is kifejezték felháborodásukat a Korán-égetés miatt. Az isztambuli svéd konzulátus előtt ellentüntetés volt szombaton, amelyen svéd zászlót égettek, és felszólították Ankarát, hogy azonnal szakítsa meg minden kapcsolatát Svédországgal.

Korábban írtuk