A politikus a sajtótájékoztatóján kijelentette: „A futball ünneplése helyett fenyegető erőszakos jelenetek voltak megfigyelhetők. Az ok a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFS) hosszú ideje fennálló vezetősége, amely a bolgár labdarúgást hanyatlásba taszította. A belügyminisztérium részéről is vannak hibák, nem hunyhatunk szemet az erőszakos jelenetek felett, amikor egyes rendőrök ütlegelték és rugdosták az elesett polgárokat” – mondta. Kérdésekre válaszolva tisztázta, hogy a belügyminisztérium vezetőjének lemondását fontolgatják. „Ami Sztojanovot illeti, úgy látom, nem megfelelő volt a helyzetértékelése, ő biztosított arról, hogy nem várhatóak provokációk” – tette hozzá a kormányfő.

Hirdetés

Korábban a vezető parlamenti frakciók a belügyminiszter lemondását követelték. Csütörtökön a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének csoportkörében a Bulgária-Magyarország mérkőzés kezdete előtt szurkolók tiltakoztak a BFS vezetése ellen, és ragaszkodtak a lemondásához. Mivel a futballhatóság döntése értelmében nem engedték be őket a stadionba, kövekkel és petárdákkal kezdték dobálni a rendőröket, szemeteskukákat és autókat gyújtottak fel, autóablakokat és kirakatokat törtek be.

A rendőrségnek vízágyúkat és más különleges eszközöket kellett bevetnie, hogy szétoszlassa az agresszív tömeget. Az összecsapások következtében mintegy 30 rendőr megsérült, körülbelül ugyanennyi szurkoló is. Tizennégy embert különböző sérülésekkel kórházba szállítottak. A közrendet megsértők közül 33-at őrizetbe vettek. Összesen mintegy ötezer szurkoló tüntetett Szófia központjában, a közrend védelmében több mint 1600 rendőrt és csendőrt vezényeltek ki.

Korábban írtuk