A tárcavezető az európai uniós tagállamok kül- és egészségügyi miniszteri konferenciáján hangsúlyozta, hogy „kapacitáskérdés van”, ezért a lehető leggyorsabban létre kell hozni világszerte a szükséges gyártási képességeket.

Hirdetés

Majd emlékeztetett rá, hogy Magyarországon jelenleg is zajlik a Nemzeti Oltóanyaggyár építése, amellyel hazánk már az idei év végétől részt tud majd venni a globális vakcinaelőállításban.

„Itt lenne az ideje, hogy a világ végre felismerje, hogy a vakcinaválasztás nem politikai állásfoglalás. Amikor arra próbál az egész világ törekedni, hogy minél több vakcina legyen, akkor ne politikai kérdés legyen, hogy melyik vakcinát hagyják jóvá vagy melyiket nem” – emelte ki Szijjártó Péter.

„A napnál is világosabb, hogy a Magyarországon használt keleti oltóanyagok jól működnek, biztonságosak és hatásosak. Ezért itt lenne az ideje annak, hogy a nemzetközi szervezetek is szakmai és ne politikai döntést hozzanak ebben a kérdésben” – tette hozzá.

Az EU soros francia elnöksége által szervezett értekezlet fő célja annak megvitatása, hogy a közösség miként tudná hatékonyan segíteni a fejlődő országokat a világjárvány elleni küzdelemben.

Korábban írtuk