Hirdetés

„Ma a szállítmányok körülbelül a harmadát teszik ki annak, mint tavaly nyáron, az ellentámadás csúcspontján. A tavasz végére 10 százaléka alá csökken. Soha nem érik el a nullát, de mire a nyár végére érünk, Ukrajna nehezen tudja majd pótolni veszteségeit és fenntartani a frontvonalakat” – nyilatkozta Mark Cancian nyugalmazott amerikai ezredes, a CSIS vezető tanácsadója a The Wall Street Journalnak.

Az amerikai gazdasági napilap azzal a kérdéssel foglalkozott, mi lesz, ha a Washington által Ukrajnának küldött támogatások elapadnak.

Fogy az idő arra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa elfogadja az új finanszírozási megállapodást az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek növelésére – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter január közepén, az ABC News amerikai hírtévének adott interjúban.

Kuleba hangsúlyozta: ha elfogynak a fegyverek, az ukránok lapátokkal harcolnak tovább. Ezért arra kérte az amerikai törvényhozást, hagyja jóvá a két ország közötti finanszírozási megállapodást.

Korábban írtuk

A tárcavezető továbbá kizárta annak lehetőségét, hogy Kijev tárgyalásokat kezdjen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel mindaddig, amíg Ukrajna nem lesz sokkal erősebb a csatatéren.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.