Kilenc hónappal Trump elnök beiktatása után a kampányban megígért, a mexikói határra építendő fal első kézzelfogható jelei látszanak, írja a Reuters hírügynökség.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Pár kilométerre a kaliforniai San Diegóban található, rendkívül forgalmas Otay Mesa határátkelőtől nyolc hatalmas, akár 9 méter magas betontömb áll. Ezek a Donald Trump által az elnöki kampányban megígért, az Egyesült Államok és Mexikó határán felépítendő fal lehetséges prototípusai.

Hogy az utóbbi hónapban elkészített prototípusok valamelyike a felépülő fal része lesz-e, még meglehetősen bizonytalan, hiszen a Kongresszus eleddig vajmi kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy biztosítsa a megvalósításhoz szükséges, nagyjából 21,6 milliárd dollárt.

A bizonytalanság ellenére a határőrök tegnap kifejezett örömmel fogadták, hogy talán lendületet kap a kampányígéret megvalósítása.

“A jelenlegi infrastruktúra több mint 20 éves” – mondta Roy Villareal, a határőrség san diegói egységének egyik vezetője. – “Hogy szükség van-e fejlesztésre? Mindenképpen!”.

A több mint 3000 kilométeres határszakasznak jelenleg csupán egyharmadán található kerítés, ezek egy, kettő, vagy három sorban kerültek felállításra. 

A San Diegónál található, közel hat méter magas duplakerítésen az utóbbi három évben közel kétezren próbáltak átjutni.

Villareal hangsúlyozta: amennyiben Trump elnök nem kapja meg az anyagi támogatást a fal felépítéséhez, meglehet, hogy a határőrség akkor is felhasználja a prototípusokat a meggyengült kerítésszakaszok lecserélésekor.

Hat kivitelező cég nyerte el a lehetséget, hogy összesen nyolc prototípust készítsenek el. 
A tervezéskor hangsúlyt fektettek az esztétikára is. Az egyik falat mélykék acél díszíti, egy másik téglaborítást kapott – ellentétben a határszakaszon jelenleg álló, düledező acélépítménnyel, amely a vietnámi háború óta áll.

November végén egy nyilvánosan meg nem nevezett cég megkezdi a prototípusok tesztelését. A 30-60 napon át tartó próbán elsősorban azt figyelik majd, melyiken milyen könnyen lehet átmászni vagy alatta alagutat fúrni. 
Végső esetben meglehet, hogy több prototípus kombinációját találják majd a legmegfelelőbbnek.

Rowdy Adams, aki 30 éven át szolgált a határőrségnél, azt állítja, hogy bár egy tömör betonfal elrettentő látványt nyújt, ugyanakkor megnehezítheti a határőr munkáját is, ha az egyáltalán nem látja, mi történik a túloldalon. 
“Nem feltétlenül a méret a legfontosabb, hanem az, hogy lássuk, 10 vagy 30 ember közeledik-e… fegyverekkel. Fontos ezzel tisztában lenni és ez alapján megalkotni a reakciótervet” – mondta Adams.

A nyolc prototípus közül kettő teszi lehetővé az átlátást.

A természetvédők arra figyelmeztettek, hogy egy tömör fal megakadályozná a vadon élő állatokat – köztük a védett párducmacskát – abban, hogy a megszokott területeiken közlekedjenek.

Egy betonfal megépítése komoly kihívást jelentene anélkül, hogy a világ legnagyobb betonszállító cégei részt vennének a projektben. Ezek közül a mexikói Cemex és a svájci LafargeHolcim képviselői azt nyilakozták a Reutersnek, hogy mindenféle, a fallal kapcsolatos munkától távol tartják magukat.

(demokrata.hu)