A vasárnap az Atlanti-óceán felé, a nyílt tengerre fordult Matthew hurrikán az eddigi adatok szerint legalább 23 halálos áldozatot követelt a déli szövetségi államokban, de ez a szám tovább emelkedhet, a legfrissebb hírek szerint ugyanis például Észak-Karolinában még sok az eltűnt és mintegy ezerötszázan rekedtek az áradó víz fogságában.

A hurrikán ugyan már a hét végén elvonult a térségből, de öt szövetségi államban a következményekkel birkóznak. Tizennyolc folyó öntött ki a medréből, a vízszintjük továbbra is emelkedik, és például Észak-Karolinában további evakuálásokat rendelt el a kormányzó. „A hurrikán elvonult, de a viharnak nincs vége, a folyók áradnak” – közölte Pat McCrory hétfőn kora délután tartott sajtótájékoztatóján. McCrory figyelmeztetett arra is, hogy az áradás különösen veszélyes, mert mérgező anyagokat sodorhat magával, s arra kérte honfitársait, hogy változatlanul maradjanak távol a partvidéki településektől. Egyes kisvárosokban még mindig sokan kuporognak a háztetőkön mentésre várva, más, kisebb településeket körbevett az árvíz és az ott élőket helikopterrel mentik ki. Észak-Karolinában – a kormányzó közlése szerint – mintegy egymilliónyian vannak áram nélkül.

Georgiában Savannah városa még víz alatt áll, a dél-karolinai Charlestont a helyi tudósítások szellemvárosként írják le, s szintén Dél-Karolinában a vihar a polgárháború idejéből származó ágyúgolyókat fordított ki a föld mélyéből.

A Fehér Ház közlése szerint a szövetségi segítség mindenhová úton van, sok helyre mér meg is érkezett.

MTI