Pat Ryder dandártábornok egy sajtótájékoztatón hivatalosan annyit közölt: úgy tudják, kifejezetten Moszkva kereste meg a phenjani vezetést a vételi szándékkal, de arról egyelőre nincs tudomásuk, hogy létrejött-e már üzlet, és megkezdődtek-e a szállítások.

Hirdetés

A szóvivő megjegyezte, hogy ez az értesülés „rámutat és aláhúzza Oroszország helyzetét, amelyben a háború miatt találta magát logisztikai téren és képességeinek fenntartását illetően Ukrajnában”.

A hírszerzés értesüléseiről először a The New York Times című lap számolt be.

Észak-Korea azon 3 ország közé tartozik – Oroszország és Szíria mellett –, amely függetlenként ismeri el az Ukrajnától elszakadását kimondó luhanszki és donyecki régiót.

Korábban írtuk

Észak-Korea az elmúlt időszakban fokozta rakétakísérleteit is, idén eddig már mintegy harmincat hajtott végre, köztük 2017 óta először interkontinentális ballisztikus eszközt is tesztelt.

Az amerikai sajtó a múlt héten arról számolt be, hogy Oroszország az ukrajnai fronton bevethető, fegyverek szállítására alkalmas drónokat vásárolt Irántól. A CNN azt jelentette, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket augusztusban katonai tehergépekkel szállították el egy iráni katonai repülőtérről Oroszországba.