Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az állásfoglalásban a DNI hangsúlyozta: a hírszerző közösség álláspontja a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.

Az igazgatóság ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is vizsgálatot folytatnak a vírus eredetének felderítésére, és vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül. Mint a közlemény fogalmazott: a hírszerző közösség „továbbra is kérlelhetetlenül vizsgálja a felmerülő információkat és hírszerzési jelentéseket annak érdekében, hogy meghatározza, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el”.

A közleményt azt követően tette közzé a hírszerzési igazgatóság, hogy Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből szabadult ki emberi hanyagság miatt.

Korábban írtuk

Az első vírusfertőzéseket a vuhani élőállat-piachoz kötötték a szakemberek, feltételezve, hogy az ott árult – és a helyiek számára csemegének számító – fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették.

Donald Trump látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és a vuhani laboratórium között. Az amerikai elnök ezt a Fehér Házban csütörtökön este tartott sajtókonferenciáján jelentette ki.

Az elnök konkrétumokat ugyanakkor nem tárt fel az említett bizonyítékokról, viszont közölte: büntetővámokat tervez bevezetni Kína ellen. Kifejtette: Washington megkötötte a részleges kereskedelmi megállapodást Pekinggel, de ez most másodlagos kérdés azok után, ahogyan Kína szerinte a járványügyet kezelte.

Arra az újságírói felvetésre azonban nem válaszolt, hogy felelősnek tartja-e Hszi Csin-ping kínai vezetőt a járvánnyal kapcsolatos félrevezető információkért. Mint fogalmazott: Kína vagy a hozzáértés hiánya miatt nem tudta megállítani a járványt vagy egyszerűen hagyta, hogy a vírus szabadon terjedjen. „De még az is meglehet, hogy valaki szándékosan tett valamit” – fűzte hozzá.

Trump, reagálva Nancy Pelosi házelnök felvetésére, egyetértett azzal, hogy az egyes amerikai tagállamok további anyagi segítséget kapjanak, de mint mondta: „ezért majd akarunk is valamit cserébe”.

Elmondta, hogy a kormányzat további lépéseket tesz az idősek védelmében. A Szövetségi Katasztrófa-elhárítási Ügynökség (FEMA) védőfelszereléseket, védőköpenyeket, szájmaszkokat küld majd valamennyi regisztrált állami idősotthonba. Napokon belül 15 400 ilyen intézmény kap segítséget. Ezen kívül további 81 millió dollárt juttatnak az idősotthonokban és rehabilitációs központokban végzendő ellenőrzésekre.

A hét végére idősotthonokat érintő új szabályozás megjelentetését is ígérte. Ennek értelmében ezeknek az intézményeknek a koronavírusos fertőzéseket és a vírustesztek adatait azonnal jelenteniük kell az országos járványügyi és betegségmegelőzési központnak (CDC).

Az idősotthonokkal kapcsolatos feladatok egyeztetésére és irányítására létrehoznak egy bizottságot, amelyben orvosok és kutatók, betegjogi szakemberek és az otthonokban élők kapnak helyet – jelentette be Trump. Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy szerinte az Egyesült Államok soha nem hirdethet „totális győzelmet” a vírus felett, hiszen túl sokan haltak bele. Mint mondta, azt tekinti majd győzelemnek, ha a vírus eltűnik és az amerikai gazdaság teljesen talpra áll.