Fotó: ShutterStock.com/Ascannio
Hirdetés

Az alsóház hivatali főnöke, Catherine L. Szpindor az alkalmazottaknak és törvényhozóknak küldött emailban adott tájékoztatást arról, hogy azonnali hatállyal megtiltja az alkalmazás használatát a képviselőház eszközein. Hangsúlyozta, hogy a TikTok számos biztonsági kockázat miatt magas fokú kockázatot jelent a felhasználók számára.

Az üzenet összehangban van a múlt héttel elfogadott jogszabállyal, amit a költségvetésről szóló salátatörvény részeként fogadott el a Kongresszus. A törvény, amely republikánus képviselők kezdeményezésére került bele a szövetségi kiadásokról szóló törvénycsomagba minden, a kormányzat által felügyelt elektronikai eszközön megtiltja a videó-megosztó, illetve annak kínai anyavállalata által fejlesztett technológiai felhasználások alkalmazását nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.

Az amerikai szövetségi kormányhoz tartozó intézményeknek a törvény hatályba lépését követően 60 napjuk van arra, hogy eleget tegyenek az előírásnak.

Az Egyesült Államok szövetségi államai közül több már korábban hasonló döntést hozott a TikTok használatának betiltásáról a hivatali eszközökön.

Korábban írtuk