Hirdetés

A német közvélemény egyre nehezebben viseli az utcai erőszakot tudatosan és szervezetten alkalmazó szélsőbaloldal ténykedését, de nemcsak az egyének tiltakoznak, hanem civil szervezetek és politikai erők is felemelték a hangjukat. A Demokrácia-Védelem nevű, pártoktól deklaráltan független polgárjogi mozgalom a portálján 2020-ban már nyílt levelet címzett a német belügyminiszterhez, azzal a felszólítással, hogy tiltsa be az Antifasiszta Akciót (Antifa) és minősítse terrorista szervezetté. Szerintük az Antifa erőszakos cselekményeket követ el, megfélemlíti a másként gondolkodókat és szabotálja a kampányrendezvényeket. „Hazánk alapvető politikai, alkotmányos, gazdasági és társadalmi struktúráinak súlyos destabilizálásával, lerombolásával küzd szabad demokratikus jogrendünk ellen. A német nép érdekében most le kell csapolni a baloldali szélsőséges mocsarat” – fogalmaztak a civil jogvédők.

Tom Vandendriessche, a belga Flamand Érdek nevű párt brüsszeli képviselője még tavaly év elején tett fel írásbeli választ igénylő kérdést az EP-ben az Antifa egyre erőszakosabb akciói miatt. A politikus úgy fogalmazott: az Antifa egy baloldali, decentralizált politikai szervezet, amely azt állítja, hogy harcol a rasszizmus és a fasizmus ellen. Ugyanakkor „az autonóm csoportok az Antifa zászlaja alatt hajtanak végre politikai akciókat, és nem kerülik az erőszakot. Nemrég fény derült arra, hogy az Antifa összeállított egy »halállistát«, amelyen a jobboldali AfD párt 53 politikusa szerepel, a bombakészítési utasításokkal együtt” – hívta fel a figyelmet Vandendriessche. „Tud-e a Bizottság hasonló listákat más országokban? Mit tesz a Bizottság a jobboldali polgárok és politikusok biztonsága, valamint politikai jogaik védelme érdekében?” – tette fel a kérdéseket a képviselő. Majd azt iránt is érdeklődött, hajlandó-e a Bizottság az Antifát terroristaszervezetnek tekinteni, és betiltani minden ilyen néven fellelhető szervezetet.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk