„A rendszerszintű hiányosságokról szóló alaptalan állítások gyengítik a demokratikus intézményrendszerbe vetett közbizalmat, különösen amennyiben azok az elnök szájából hangzanak el” – közölte Michael Georg Link, az EBESZ választási megfigyelő missziójának vezetője.

Hirdetés

Trump – szakértők szerint minden bizonyíték nélkül – többször is hangoztatta, hogy az amerikai választási rendszer sérülékeny a csalásokkal szemben, és szerdán is csalást emlegetett.

Az EBESZ csaknem negyven országból több mint száz választási megfigyelőt küldött az Egyesült Államokba.

A nemzetközi szervezet közlése szerint az elnökválasztást a koronavírus-világjárvány jelentette nehézségek ellenére megfelelően bonyolították le.

Korábban írtuk

Donald Trump szerdán már bejelentette a győzelmét, miközben még tart a szavazatszámlálás, illetve azzal vádolta meg a Demokrata Pártot, hogy „jelentős csalásokat” követett el.

Előzetes jelentésében az EBESZ kiemelte, hogy az ilyen kijelentések „sokak szerint fokozzák a választást követő politikai erőszak kockázatát”.