A közlemény szerint az ukrán határőrszolgálat húszmillió dolláros közös projekt megvalósításáról kötött megállapodást az amerikai nagykövetség rendészeti részlegével. Ukrajna az amerikai támogatásból korszerű térfigyelő kamerákat, drónokat, azaz pilóta nélküli repülőgépeket, a határőröknek védőfelszereléseket, közlekedési és kommunikációs eszközöket tervez vásárolni, elsősorban az oroszországi és a fehéroroszországi határainál szolgálatot teljesítő egységeknek. A projekt januárban kezdődik, és a jövő évben valósul meg. 

Hirdetés

Emellett az amerikai külügyminisztériummal történő együttműködés keretében a közelmúltban egy másik projektet is regisztráltak. Ez alapján az Egyesült Államok 4,5 millió dollárral segíti Ukrajnát a határmenti infrastruktúrája fejlesztésében.

 Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben a Nyugat és Oroszország viszonya meglehetősen feszültté vált. Vlagyimir Putyin orosz elnök jogilag rögzített garanciákat követelt, amelyek kizárják a NATO további bővítését keleti irányba, valamint fegyverek telepítését Ukrajnába, mert ez szerinte veszélyezteti Oroszország biztonságát. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és az észak-atlanti szövetség több tagállamának vezetői visszautasították Moszkva e követelését. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök viszont ebben a kérdésben teljes mértékben Putyin mellé állt.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Oroszország jelenleg 122 ezer katonát állomásoztat Ukrajna határainak közvetlen közelében.

Korábban írtuk