Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat
Könnygázt vetnek be a rendõrök által lelõtt tinédzser halála miatt tüntetõkre Párizs Nanterre nevû elõvárosában 2023. június 29-én.
Hirdetés

A Solideo közleménye szerint a vízi sportok edzőközpontjának homlokzatában esett kár. A centrum építkezése közelében parkoló buszokat felgyújtották. Az épület homlokzata kisebb sérüléseket szenvedett – áll a bejelentésben.

A péntekről szombatra virradó éjszaka folyamán csaknem ezer embert vettek őrizetbe Franciaországban az immár negyedik napja tartó zavargásokban, amelyek annak ellenére folytatódtak, hogy a francia kormány 45 ezer rendőrt vezényelt Párizs és több francia nagyváros utcáira, hogy megfékezzék a gépkocsik és épületek elleni gyújtogatásokat és a boltok fosztogatását.

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr agyonlőtte Nahel M. 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor, és a rendőr elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.

A párizsi olimpiai játékokat jövőre július 26. és augusztus 11. között rendezik.

Korábban írtuk