Fotó: MTI/AP/Richard Drew (szerk.)
Hirdetés

„Hallottuk a szolidaritás többszöri kifejezését, de mindeddig gyenge volt az összefogás a Covid-19 elleni küzdelemben. Az egyes országok különböző, sőt, helyenként egymásnak ellentmondó stratégiákat követtek, és ezért most mindannyian nagy árat fizetünk. A járvány most már a déli féltekén terjed, ahol hatása még pusztítóbb lehet” – mondta Guterres a kétnapos konferencia kezdetén, New Yorkból beszélve.

Guterres elítélte, hogy az amerikai elnök felfüggesztette a WHO-nak nyújtott támogatást.

„A WHO pótolhatatlan. Több forrásra van szüksége, egyebek mellett azért, hogy segíteni tudja a fejlődő országokat, amelyekre a lehető legnagyobb gondot kell fordítanunk” – mondta, miközben a járvány egyre terjed a déli féltekén, így Afrikában.

Korábban írtuk

„A fejlődő országok védelmezése nem jótékonyság vagy nagylelkűség kérdése, hanem egyértelmű közös érdek. Az északi országok nem tudnak véget vetni a Covid-19-járványnak, ha a déli országok egyazon időben nem semlegesítik” – tette hozzá az ENSZ-főtitkár.

A közgyűlési ülést most először a 194 országból álló, genfi központú szakosított ENSZ-szervezet történetében globális videokonferencia keretében tartják meg éppen a világjárvány miatt.

Kína időben és késlekedés nélkül tájékoztatta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) a koronavírus-járványról – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök.

„Kína – állandóan tiszteletben tartva a nyitottság, az átláthatóság és a felelősség elvét – időben tájékoztatta a WHO-t és a többi országot a járványhelyzetről, késlekedés nélkül nyilvánosságra hozta a vírus génjeinek sorrendjét” – mondta a kínai elnök.

Hszi Csin-ping, akinek az országában a SARS-CoV-2 nevű vírus tavaly decemberben megjelent, közölte: Kína kész részt venni a globális humanitárius reagálásra az új típusú koronavírusra, biztosítja a járvány elleni fellépéshez szükséges gyors szállításokat, és „zöld folyosókat” is nyit ennek érdekében.

Hszi 2 milliárd dolláros segítséget ajánlott fel a koronavírus sújtotta országok részére, és bejelentette, hogy rövidesen „univerzális közkinccsé” teszik a vírus elleni, lehetséges kínai védőoltást.

Videoüzenetében Emmanuel Macron francia államfő is kijelentette, hogy mihelyst kidolgoznak egy vakcinát, „univerzális közkincs lesz, amelyhez mindenkinek hozzáférése lesz”.

Továbbra is magas az új típusú koronavírus kockázata, és hosszú utat kell még megtennünk – jelentette ki hétfőn a WHO főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hangsúlyozta: azok az országok, amelyek túl korán oldják fel a Covid-19-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, a közegészségügyi rendszerüket teszik kockára, és a saját talpraállásukat veszélyeztetik.

Tedrosz ismételten hangsúlyozta, hogy a WHO időben és sokszor megkongatta a vészharangot a járvány miatt.

A WHO főigazgatója üdvözölte az Európai Unió által javasolt, a világjárvány kezelésével kapcsolatos határozattervezetet. A dokumentum „univerzális, gyors és méltányos hozzáférést” követel valamennyi, a járvány leküzdéséhez szükséges termékhez, és hangsúlyozza a nagyszabású Covid-19 elleni oltási kampány mint univerzális közvagyon fontosságát.

A dokumentum szorgalmazza, hogy minél előbb becsüljék fel a járványra adott nemzetközi egészségügyi választ és a WHO-nak a világjárvánnyal szemben hozott intézkedéseit. Felszólítja a WHO-t és az egyes országokat, hogy működjenek együtt szorosan az Állategészségügyi Világszervezettel, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Programjával a vírus állati eredetének és az emberi szervezetbe való bejutása minkéntjének az azonosítása érdekében, beleértve a helyszínen történő tudományos kutatásokat és együttműködést.

A világjárványnak több mint 315 ezer halottja van világszerte, amióta Kína decemberben hivatalosan jelezte a vírus megjelenését, és több mint 4,7 millió embert diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 nevű vírussal a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítésese szerint. A kórból több mint 1,7 millióan gyógyultak meg.

A WHO valamennyi gyanús eset rendszeres tesztelését, elkülönítését és kezelését ajánlotta. A járvány bármelyik szakaszában a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedések betartására és betartatására szólított fel a vírus terjedésének a megakadályozása érdekében.

Az országok különbözőképpen tartották be az előírásokat. Donald Trump amerikai elnök Kínát vádolta azzal, hogy eltussolta a járvány megjelenést és szándékosan becsülte alá a jelentőségét. A WHO vezetőjét pedig azzal vádolta, hogy vakon elfogadta a kínai védekezést és felfüggesztette a szervezetnek nyújtott amerikai támogatást.