Fotó: MTI/KKM
Hirdetés

A határozatot 141 ország képviselője szavazta meg az ENSZ Közgyűlésének rendkívüli ülésének zárásaként.

A szavazáson 32 állam tartózkodott, Kína és India mellett többi között Dél-Afrika, Pakisztán, Afrika és Közép-Ázsia országainak túlnyomó része.

A határozatot 7 ország utasította el, Oroszország mellett Fehéroroszország, Észak-Korea, Szíria, Mali, Eritrea és Nicaragua.

A dokumentum felszólítja a konfliktusban érintetteket és nemzetközi közösséget, hogy törekedjenek a békére. A megfogalmazás szerint a határozat megerősíti az elkötelezettséget Ukrajna szuverenitása, függetlensége, valamint területe épsége iránt, nemzetközileg elismert határai alapján. A határozat egyben felszólítja Oroszországot, hogy azonnal, teljes mértékben és feltétel nélkül vonja ki katonai erőit Ukrajna nemzetközileg elismert területéről.

Korábban írtuk

A rendkívüli ülés szerdai megnyitásakor Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára úgy fogalmazott, hogy „ez az invázió egy támadás a közös lelkiismeret ellen is”, az évfordulót pedig gyászos mérföldkőnek nevezte Ukrajna és a nemzetközi közösség számára.

A vita egyik hozzászólójaként a német külügyminiszter kijelentette, hogy létezik egy béketerv, amely az ENSZ alapokmánya. Annalena Baerbock úgy fogalmazott, hogy az ENSZ alapokmánya minden államra egyaránt érvényes, ezért a békéhez vezető út is világos; „Oroszországnak vissza kell vonnia csapatait Ukrajnából, le kell állítania a bombázásokat és vissza kell térnie az ENSZ alapdokumentumához”.

Kína ENSZ nagykövetének helyettese a vitában hangsúlyozta, hogy a béketárgyalásnak kellene a nemzetközi közösség prioritásának lennie, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az eredeti egyeztetések megrekedtek Kijev és Moszkva között.

Dél-Afrika ENSZ nagykövete azt kérdezte, hogy vajon az ilyen határozatok tényleg elsősorban a harcok leállítását célozzák-e, vagy inkább Oroszország elítélését helyezik a középpontba.

A határozat jogilag nem kötelező erejű. Az ENSZ Közgyűlése tavaly két hasonló dokumentumot fogadott el hasonló támogatás mellett. A nemmel szavazó tagállamok száma ezúttal kettővel növekedett, miután Mali és Eritrea korábbi tartózkodását feladva elutasította a javaslatot.

A határozati javaslatot Ukrajna fogalmazta meg, az előterjesztők közlése szerint szövetségeseivel szorosan együttműködve.