Fotó: MTI/AP/Luca Bruno
Árvízből mentenek ki egy nőt a közép-olaszországi Ravenna közelében fekvő Lugóban 2023. május 18-án
Hirdetés

Stefano Bonaccini tartományi elnök földrengéshez hasonlította a hétfőtől tartó esőzéseket és áradásokat. Az eső egyelőre elállt, de az előrejelzések szerint a következő napokban újabb csapadék várható. Szünet nélküliek a földcsuszamlások, Bonaccini háromszáz folyamatban levő omlásról beszélt, melyet ellenőrzés alatt tartanak.

A régió egész területén továbbra is a vörös színű, legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben. Kilencen veszítették életüket az áradásokban.

Negyvenkét település és város van továbbra is víz alatt. Kétszázötven út és országút vált járhatatlanná. Huszonhétezer háztartás maradt áram nélkül. Több mint tízezerre teszik azokat, akiknek otthona lakhatatlanná vált, egy részüket rokonok, ismerősök fogadták be, másokat sportcsarnokokban és más épületekben helyeztek el.

Stefano Bonaccini hangsúlyozta, hogy továbbra is a lakosság biztonságba helyezését tartják elsőrendűnek.

A katasztrófavédelem és tűzoltóság emberei szünet nélkül járják az elárasztott utcákat, területeket: gumicsónakokkal haladnak és mentik az alsóbb szinteken ragadt embereket. Feladataik között van az állatok mentése is. A Forli város utcáin forgatott felvételek szerint az áradás tetőzésekor a víz szintje elérte az épületek első emeletét.

Az evakuálások többsége Ravenna térségében zajlik. A polgármester, Michele De Pascale a fegyveres erők katonáinak bevetését szorgalmazta a gátak megerősítésére.

Továbbra is zárva van a tartományon keresztül haladó A14-es autósztráda több szakasza, és földcsuszamlás miatt zárva az A1-es sztráda is Sasso Marconi környékén. A forgalmat elterelik. Az üdülőhelyként ismert Riccione és Rimini tengerpartját a heves hullámzás és a folyók törmeléke teljesen elsodorta, húsz méteres partszakasz pusztult el.

Stefano Bonaccini becslése szerint több milliárdos kár keletkezett az áradások miatt. A kormány több mint 20 millió euró gyorssegélyről döntött, és további intézkedések várhatók a keddi kormányülés után.

Törölték a Formula-1-es emilia-romagnai nagydíj hétvégi futamát, megtartják viszont Ferrara városában Bruce Springsteen amerikai énekes koncertjét, melyre ötvenezer nézőt várnak. A koncert megtartása vitát váltott ki, mivel a tartomány lakossága és az olasz politikai és kulturális élet is az esemény elhalasztását szorgalmazta a katasztrófa sújtotta térségben.

Korábban írtuk