Aggodalmát fejezte ki a tervezett lengyel igazságügyi reform miatt Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A főtitkár levelet küldött Marek Kuchcinskinek, a lengyel szejm elnökének a legfelsőbb bíróságról szóló, sokak által bírált törvénytervezettel kapcsolatban, amelyet az előző héten terjesztettek a parlament alsóháza elé.
    
A volt norvég kormányfő hangsúlyozta, hogy a legfelsőbb bíróságok kulcsfontosságú szerepet töltenek be a demokráciákban, illetve súlyos aggodalmának adott hangot a tervezet azon rendelkezése miatt, amely felmentené a törvényszék mindazon tagjait, akiket nem az igazságügyi miniszter választott ki.
    
Kiemelte: aggodalomra adnak okot emellett a bíróságok működéséről szóló, a parlament által már elfogadott, de még elnöki aláírásra váró új lengyel törvények is.
    
Jagland végül felszólította a szejmet az Európa Tanács alapelveinek fenntartására, valamint arra, hogy „ne siesse el” a szóban forgó törvénytervezet elfogadását.
    
Hétfőn határozott fellépést sürgettek a lengyel igazságügyi reform ellen az Európai Parlament legfőbb frakcióinak vezetői, hangsúlyozva, hogy a tét „a demokrácia és a jogállamiság túlélése Lengyelországban”.
    
Az államfői aláírásra váró egyik törvény megszüntetné a 25 fős országos igazságszolgáltatási tanácsban (KRS) helyet foglaló 15 bíró eddigi kinevezési rendjét, és átalakítaná magát a testületet is. A tanácsban lévő 15 bírót ezentúl nem a szakmai szervezetek, hanem az alsóház lépviselői választanák meg.

MTI