Josep Borrell kijelentette: az Európai Unió sajnálatát fejezi ki amiatt is, hogy az orosz képviselők ellen kiadott elfogatóparancsok kibocsátásában részt vevő Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze és bírái ellen Moszkva ellenintézkedéseket jelentett be.

Hirdetés

Az EU újólag megerősíti, hogy teljes mértékben támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróságot, annak munkájában részt vevőkkel szembeni bármilyen megtorló intézkedés pedig elfogadhatatlan – mondta a főképviselő, majd hozzátette: biztosítani kell, hogy a büntetlenség elleni küzdelem érdekében a bíróság függetlenül és pártatlanul működhessen.

Kijelentette: az EU továbbra is elkötelezett amellett, hogy megvédje a bíróságot minden olyan külső beavatkozástól, amelynek célja az igazságszolgáltatás akadályozása és a nemzetközi büntető igazságszolgáltatási rendszer aláásása. Az EU továbbra is kiáll a bíróság működését biztosító Római Statútum egyetemessége mellett, és felkér minden olyan államot, amely még nem tette meg: vegye fontolóra a Nemzetközi Büntetőbírósághoz való csatlakozást a legsúlyosabb bűncselekmények elszámoltatására – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Az ICC háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt múlt pénteken adott ki elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Marija Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen. Az intézkedés indokaként azt írták: „alapos a gyanú”, hogy Vlagyimir Putyint és a gyerekjogi biztost a bíróság statútumának értelmében személyes büntetőjogi felelősség terheli ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.

Korábban írtuk

Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök hétfőn kijelentette: „szörnyű következményei” lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság döntésének. A Telegram közösségi oldalon Medvegyev azt tanácsolta a bíróknak, hogy „nézzék figyelmesen az eget”.